Ismét Bill Gates a leggazdagabb

forrás: Prím Online, 2014. március 4. 10:15

Négy év megszakítás után idén ismét Bill Gates áll - 76 milliárd dolláros vagyonnal - annak a listának az élén, amelyet a világ leggazdagabb embereiről állít össze évente a Forbes magazin - írja a az mfor.hu.

A Microsoft társalapítója és nagyrészvényese az elmúlt évben a számítástechnikai vállalat részvényei árfolyamának emelkedéséből profitált. Az 58 éves Gates két éve ugyan visszavonult a vállalat vezetéséből, de még mindig 338 millió Microsoft-részvénnyel bír. Az elmúlt 20 évből 15-ben ő vezette a világ leggazdagabb embereinek Forbes-listáját.

Az elmúlt négy évben azonban megelőzte őt Carlos Slim Helu mexikói telekommunikációs mágnás, aki most 72 milliárd dolláros vagyonával a második helyre szorult vissza. (A Bloomberg naponta frissített listáján már tavaly májusban visszavette Bill Gates az első helyet.)

A Forbes-lista harmadik helyén a Zara spanyol ruházati kiskereskedelmi lánc tulajdonosa, Amancio Ortega áll 64 milliárd dollárnyi vagyonnal. A negyedik Warren Buffett pénzügyi befektető 58,2 milliárd dollárral, az ötödik Larry Ellison, az Oracle cég tulajdonosa 48 milliárd dollárral.

A Forbes szerint világszerte 1645 milliárdos van. Ahhoz, hogy valaki bekerüljön a világ húsz leggazdagabb embere közzé, minimum 31 milliárd dolláros vagyonnal kell rendelkeznie. Tavaly ez a szám még 23 milliárd dollár volt.

A listát a technológiai vállalatok vezetői uralják: a legnagyobbat Mark Zuckerberg lépett előre, a Facebook alapítójának vagyona egy év alatt 15,2 milliárdról 28,5 milliárd dollárra nőtt. Gates, Ellison és Zuckerberg mellett ott van a listán Larry Page és Sergey Brin, a Google két alapítója, valamint Jeff Bezos, az Amazon főnöke is.

Az Egyesült Államokból 492 milliárdos, Kínából 152, Oroszországból 112 van a listán, amelynek érdekessége, hogy először került fel rá milliárdos vállalkozó Algériából, Litvániából, Tanzániából és Ugandából.

A nigériai Aliko Dangote, Afrika leggazdagabb embere lett az első afrikai, aki bekerült a világ 25 leggazdagabb embere közé 25 milliárd dolláros vagyonnal.
forrás: mfor.hu

Kulcsszavak: Bill Gates

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09