Szocsi 2014 - Az arany volt a legnépszerűbb szó a Twitteren

MTI Sajtóadatbank, 2014. március 7. 17:10

A szocsi téli olimpia ideje alatt az arany volt a legkedveltebb szó a Twitter közösségi oldalon, amelyet elsősorban a kanadaiak és az amerikaiak használtak a vizsgált időszakban - derült ki az IBM felméréséből.

Az amerikai számítástechnikai cég lengyelországi szoftver-laboratóriuma által elvégzett elemzés szerint február 7. és 18. között 5 604 188 Twitter-bejegyzés kapcsolódott az ötkarikás eseményhez, az arany szó ezek közül 458 662-ben volt fellelhető, a második leggyakrabban használt kifejezés pedig a győzelem volt (216 715).
 

A felhasználók nemzetiségét vizsgálva kiderült, hogy a tweetek majdnem fele a kanadaiakhoz és az amerikaiakhoz köthető, előbbiek az összes bejegyzés 24, utóbbiak a 20 százalékát adták. Aktívak voltak még ebből a szempontból a britek (9 százalék), valamint az ausztrálok, a franciák, az indiaiak és a japánok is (6-6 százalék).
 

Az ibm.com oldalon nyilvánosságra hozott elemzés szerint a bejegyzések 78 százalékát angol nyelven írták, a leggyakrabban megemlített sportolók ranglistáján Shaun White kétszeres olimpiai bajnok amerikai hódeszkás végzett az élen, az ő nevét 65 858 tweetben lelték fel a kutatók, bár ezúttal nem nyert érmet. Honfitársa, a szintén hódeszkás Sage Kotsenburg - aki a szocsi olimpia első aranyérmese lett - 53 291 bejegyzésben volt megemlítve, Jenny Jones brit hódeszkással kapcsolatban pedig 51 998 tweet született.
 

A Twitter-használók között a vizsgált időszakban a sportágak közül a hódeszka kapta a legtöbb pozitív véleményt (40 százalék), a második helyen a jégkorong (24 százalék), a harmadikon a műkorcsolya (23 százalék) végzett.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05