A Google alapítója szerint a demokráciára jelent veszélyt az internetes kémkedés

MTI Sajtóadatbank, 2014. március 20. 12:18

A Google társalapítója, Larry Page szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) internetes kémkedése veszély jelent a demokráciára, és akadályozza a technológiai fejlődést.

"Rendkívül kiábrándító, hogy a kormány titokban csinált mindent, egy szót nem szólt nekünk" - mondta szerdán egy vancouveri konferencián. Page-nek kétségei vannak afelől, hogy az Egyesült Államokban demokráciáról lehet beszélni, miközben vállalatának védenie kell az ügyfeleit olyan intézkedésektől, amelyeket a kormány senkivel nem vitatott meg. Szerinte a kormány rendkívüli módon ártott magának azzal, hogy titkolózott.
 

"Úgy gondolom, beszélnünk kell ezekről a dolgokról, különben nem lehet működőképes demokráciánk" - hangoztatta Page.
 

A Google vezetője szerint amellett, hogy sérelem éri azokat az egyéneket, akiknek a titkos adatgyűjtéssel megsértették a magánéletét, fennáll annak a veszélye is, hogy az NSA tevékenysége miatt nő az emberekben a magánélethez fűződő joggal kapcsolatos paranoia, és még hasznos információkat is félnek megosztani egymással.
 

"Nem gondolunk bele abba, milyen hatalmas előnyünk származhat abból, ha megfelelő módon osztunk meg jó információt egymással" - mondta Page.
   
http://www.forbes.com/sites/jeffbercovici/2014/03/19/at-ted-googles-larry-page-says-nsa-spying-threatens-democracy/

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09