Átalakulóban a hazai energiapiac

A vártnál több érdeklődő volt a Renexpón

forrás: Prím Online, 2014. március 21. 15:09

Minden jel arra utal, hogy átalakulóban van a világ, és vele hazánk energiapiaca. Ha valaki képes továbblátni a pillanatnyi döntéseken, és összességében szemléli a jeleket, mindenképpen azt tapasztalja, hogy a világ energetikai átalakulása megkezdődött, és egyre gyorsabban halad.

 

A változások mind az energiatermelés, mind a -felhasználás oldalán tetten érhetők. Az állam évről évre mind jelentősebb összegeket fektet az energiafelhasználás gazdaságossá tételébe. Eddig is százmilliárdos nagyságrendben támogatták a lakóépületek energetika korszerűsítését, de ez a trend az új úniós pénzügyi ciklusban minden tekintetben csak erősödik majd.

 

Ezzel párhuzamosan mind több vállalkozás jelenik meg az energiahatékonyság piacán, néhány innovatív példát a nagyközönség a mostani Renexpo-n is láthatott. Változik tehát a szakpolitika hozzáállása is, és a lakosság, illetve cégvezetők gondolkodása is folyamatosan alakul, mígnem talán már pár éven belül eléri a kritikus tömeget. Szükség is van erre, mert fokozatosan nő a külső nyomás.

 

 

Már csak néhány éve van az országnak 2020-ig arra, hogy 14,65 százalékra emelje a megújuló energia részarányát, amely két éve még 9,6 százalékon állt. Más kérdés, hogy ez az adottságaink mentén nem szükségszerűen a közismert nap-, víz- vagy szélerőműveket jelenti, a fogyasztás megfelelő hányadát biomasszából, biogázból, vagy geotermikus energiából is lehet fedezni. Körülbelül erre az időszakra újulnak meg a köz- és magánépületekkel szembeni energetikai elvárások is, ami mögé minden bizonnyal szintén rendel majd az akkori kormányzat megfelelő forrásokat.

 

A jelenség természetesen máshol is érezhető. Németország lakossági nyomásra elfordul az atomenergia felhasználásától, naponta jelennek meg új hírek egyre hatékonyabb új erőműtípusokról, a világ egyik legdinamikusabb vállalata kizárólag elektromos autókat gyárt. Ha valaki hajlamos észrevenni az egy irányba mutató jeleket, akkor látja, hogy az energia forradalma éppen most zajlik, napról napra. Magyarország pedig részt vesz benne még akkor is, ha egy-egy esemény, lépés laikus nézőpontból látszólag nem illeszkedik ebbe az áramlatba.

 

Mindezek a következtetések még inkább egyértelművé váltak a közelmúltban zárult energetikai kiállításon, ahol a fenti jelenségek, események koncentráltan, és minden eddiginél látványosabban voltak jelen. Nem véletlen, hogy az idei Renexpo a vártnál is több érdeklődőt vonzott. A számtalan civil látogató mellett a szakma ismert prominensei, cégvezetők, szakszövetségi elnökök is sorra megjelentek a kiállításon és a kapcsolódó fórumokon. A teljes esemény hangulata, miliője is egyértelműen arról tanúskodott, hogy az energetika napjaink és az elkövetkező évek meghatározó ágazata lesz, szereplői pedig ma még elképzelhetetlen változásokat hoznak mindannyiunk életébe.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09