Az internet jövőjét veszélyeztetik Snowden kiszivárogtatásai az NSA volt vezetője szerint

MTI Sajtóadatbank, 2014. március 23. 13:32

A szabad internet jövőjét veszélyeztetik Edward Snowden kiszivárogtatásai az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt igazgatója szerint, aki a Der Spiegel című német hetilapnak adott interjúban bocsánatot kért Németországtól az adatgyűjtő programok lelepleződésének következményei miatt.

Michael Hayden a Der Spiegel vasárnapi számában megjelent interjúban azt fejtegette, hogy az internet "az emberek, a gondolatok és a kereskedelem szabadságát szolgálja", és vannak országok, amelyek ezt az egész világon használt, de amerikai eredetű és amerikai technológiával működő fejlesztést a jelenlegi formájában elutasítják. Ilyen ország például Oroszország, Kína, Irán és Szaúd-Arábia. Ezek az államok az NSA-tól Edward Snowden révén kiszivárgott dokumentumokra hivatkozva azt állítják, hogy az Egyesült Államok "csak azért akar univerzális hálózatot, mert segíti a kémkedésben", ez a hozzáállás pedig elindíthat egy folyamatot, amely súlyosan veszélyezteti az internetet "abban a szabad formájában, ahogyan megismertük".
 

Az oroszok vagy a kínaiak "nem azért bírálják az Egyesült Államokat, mert védekezni akarnak a hírszerzési tevékenységünk ellen, hanem mert nem barátai a szabad véleménynyilvánításnak. Nemzeti határokat akarnak húzni a kibertérben" - mondta Michael Hayden, aki 1999-től 2005-ig az NSA, 2006-tól 2009-ig pedig a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója volt, és jelenleg a washingtoni Chertoff Group tanácsadó cég partnere.
 

"Az államok kémkednek. Az én hazám is. Nagyon jók vagyunk ebben és sok pénzt költünk rá, évente 50 milliárd dollárnál is többet. A Snowden-féle leleplezések miatt viszont csak amerikai, brit és ausztrál kémkedésről beszélünk, és nem kínairól vagy oroszról, pedig amennyire erős ennek a három nyugati országnak a hírszerzése, annyira erősek a tevékenységük korlátai, ráadásul ezek a leginkább átlátható módon működő hírszerző szervezetek" - mondta Michael Hayden.
 

Szerinte a legnagyobb kihívás Kína. A kínai hírszerzés az amerikaival ellentétben a hazai ipar versenyképességét szolgálja, és az amerikai szolgálatok ugyan talán technikailag felkészültebbek, de "senki nem folytat annyira kiterjedt hírszerző tevékenységet, mint Kína" - mondta az NSA és a CIA volt vezetője. Hozzátette: a kínaiak és az amerikaiak között "két különbség van: mi jobbak vagyunk és vannak határaink. Nem folytatunk ipari kémkedést".
 

Edward Snowden kiszivárogtatásainak következményeiről elmondta: nehezebb "az ellenfelek felderítése" és az együttműködés a külföldi szolgálatokkal. "Melyik hírszerző szolgálat akarna velünk dolgozni, ha nem tudjuk megőrizni a titkainkat?" - jegyezte meg Michael Hayden, hozzátéve, hogy az amerikai ipar is megszenvedi a Snowden-ügyet, ami "talán a legméltánytalanabb" következmény, hiszen az amerikai cégek nem tettek mást, mint amit más országok vállalatai is megtettek volna, ha törvény kötelezi őket.
 

A kiszivárogtatások továbbá "megmérgezték a barátainkhoz fűződő viszonyt", köztük az amerikai-német kapcsolatokat. A német kancellár mobiltelefonjának megfigyelése körüli ügy "megnehezítette a dolgokat" - mondta Hayden. Hangsúlyozta: "nem vagyok hajlandó bocsánatot kérni azért, mert hírszerzési eszközökkel megfigyeltünk egy másik nemzetet. Azért viszont készen állok bocsánatot kérni, hogy (...) nem tudtuk titokban tartani mindazt, amit titokban tettünk, és ezzel nagyon nehéz helyzetbe hoztunk egy barátot. Ez a mi szégyenünk, a mi hibánk" - mondta az NSA volt vezetője, hozzátéve egyebek között azt, hogy a németek "talán történelmi okokból" a magánszféra védelmének olyan nagy jelentőséget tulajdonítanak, mint az amerikaiak a vélemény- és a vallásszabadság védelmének, és "ezt valószínűleg nem vettük figyelembe kellőképpen".
 

Arra a kérdésre, hogy Edward Snowden megérdemelné-e  az elnöki kegyelmet, hangsúlyozta, hogy erről szó sem lehet, mert Snowden követte el a legsúlyosabb államtitoksértést az Egyesült Államok történetében, és az amnesztia vagy kegyelem csak azt üzenné "a következő Snowdennek", hogy elkerülheti a büntetést, ha "elég sok anyagot ellop".

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09