On-life: nagy sebességgel egy digitális világ felé

forrás: Prím Online, 2014. március 25. 09:10

2014 március 24-én a Szélessáv Közhasznú Alapítvány a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) együttműködésével, kormányzati, gazdasági és társadalmi szereplők részvételével „On-life: nagy sebességgel egy digitális világ felé” címmel szakmai konferenciát tartott Budapesten. A rendezvényen az európai digitális menetrend végrehajtását, az eddig elért hazai eredményeket, azok európai perspektíváit, és a további szélessávú infrastruktúra-fejlesztések lehetőségeit, feltételeit és ütemezését vitatták meg a résztvevők.

Bódi Gábor, az NHIT elnöke köszöntőjében elmondta: az európai digitális menetrend célkitűzése az infrastrukturális fejlesztéseket, valamint az innováció növelését helyezi fókuszba. A menetrend hazai célkitűzéseinek teljesítéséhez, és a gazdaság erőteljes növekedéséhez elengedhetetlen a kormányzati, a piaci és a civil szféra szereplőinek hatékony együttműködése, hogy a legmagasabb szakmai tudás mellett, a legjobb gyakorlatok mentén közösen hozzuk létre a jövő digitális Magyarországát.

Solymár Károly a Nemzeti Fejleszti Minisztérium helyettes államtitkára hangsúlyozta: az európai digitális menetrend célkitűzései visszaköszönnek a magyar kormány Nemzeti Infokommunikációs Stratégiájában is. A kormány határozott törekvése, hogy minden háztartás a gyors internet hozzáférés lehetőségével rendelkezzen, és tagja lehessen a digitális társadalomnak, élvezhesse az elektronikus közigazgatási szolgáltatások teljeskörűségét. A digitális írástudatlanság felszámolását támogatja a kormány szélessáv-fejlesztési programja is, amelynek köszönhetően 2018-ra mindegy magyar háztartásban hozzáférhető lesz a legalább 30 mbit/sec-os sebességű hálózat.

Laufer Tamás, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke kifejtette, hogy a Digitális Menetrend megvalósulására az ágazat és a civil szféra egyaránt nyitott. A felsőoktatást és a közösségi döntéshozatalt meg kell nyitnunk a viták és az érdekütközések számára. A kormány gazdaságélénkítési programjaiban helyre kell állítanunk a rövid távú, tűzoltásszerű lépések és az export-orientált, versenyképes, magas hozzáadott-értékű munkahelyek megteremtése közti egyensúlyt. A sikeres Magyarország előfeltétele a dialógus, a reális helyzetértékelés és a társadalmi viták, valamint egy világos, koherens gazdaságépítési stratégia megfogalmazása. Az elvárások a kormánnyal szemben reálisak, és az eddigi tapasztalatok alapján finomhangolt irányítási szerkezetben teljesíthetőek is.

Vasváriné Menyhárt Éva, a Szélessáv Közhasznú Alapítvány elnöke kiemelte: fontos figyelembe venni a „humán tényezőket” célzó intézkedéseket, programokat, összefogásokat is, amelyek a digitális készségek javítását, a digitális írástudatlanság csökkentését, az online környezet iránti bizalom, a közösség formálás növelését tűzték ki célul.

A konferencia egy, a digitális menterend egyéb területeit (intelligens közösségi rendszerek – smart city, digitális integráció-digitális írástudás stb.) feldolgozó és bemutató rendezvénysorozat első állomása volt.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05