Vatera adóbevallási kisokos: segítség az online piactér eladóinak

forrás: Prím Online, 2014. március 27. 11:39

Ahogy közeleg a magánszemélyek adóbevallásának határideje, úgy mutatkozik egyre nagyobb  érdeklődés az e-kereskedelemre vonatkozó adózási szabályzásokkal kapcsolatban. A feszültség érezhetően nő a felhasználókban is, pedig a legtöbb eladó nyugodtan hátradőlhetne, hiszen nagy valószínűséggel nem is keletkezett személyi jövedelem adó fizetési kötelezettsége. Magyarország leglátogatottabb online piactere, az Allegro Group által üzemeltetett Vatera  közérthető formában összefoglalta az idevonatkozó legfontosabb tudnivalókat.

A bűvös határ: 600 ezer forint
Kezdjük mindjárt a legfontosabb tudnivalóval: 2012. január 1. óta az ingóság értékesítésből származó bevétel után éves szinten 600 000 forint alatt még üzletszerű értékesítésnél sem kell adózni, illetve bevallást készíteni. Az eladók a felhasználói fiókjukban a számlázási adatoknál könnyedén ellenőrizhetik, hogy túllépték-e ezt a határt, melyhez az egyéb úton – azaz Vaterán kívül – értékesített ingóságokat is figyelembe kell venni. Adózni viszont nem a bevétel, hanem a jövedelem után kell, amit úgy kapunk, hogy a bevételből levonjuk azt a bizonylattal (vásárláskor kapott számlával vagy blokkal) alátámasztott összeget, amennyiért a terméket vásároltuk, illetve a beszerzési költségeinket. Ha esetleg nincs már meg a bizonylatunk, akkor pedig a bevétel 25 százalékát tekinthetjük az értékesítésből keletkezett jövedelemnek. Ha ez a jövedelem nem éri el az évi 200 000 forintot, akkor nincs semmi teendője a felhasználónak. Efölött viszont már 16 százalék adót kell a bevallási határidőn belül, azaz május 20-ig megfizetni. A 200 000 forintos jövedelemhatár a gazdasági tevékenységet folytató felhasználókra nem vonatkozik, nekik be kell jelentkezniük az adóhatósághoz, és a 600 ezer feletti bevételt elérők a realizált jövedelem után a személyi jövedelmeadó mellett egészségügyi hozzájárulást is kötelesek fizetni.

Kúria állásfoglalás – csak a 2012 előtti időszakban értékesítőkre vonatkozhat
A Kúria sokat emlegetett legutóbbi döntése az e-kereskedelem adózásával kapcsolatos 2012. január 1. előtti kaotikus helyzetet tisztázta, miszerint az eladóknak akkor is van áfafizetési kötelezettségük, ha nem jelentkeztek be az adóhatóságnál. Ennélfogva a döntés csak azokat a felhasználókat érintheti, akik az interneten 2012 előtt üzletszerűen értékesítették ingóságaikat.


Üzletszerűnek tekinthető az eladó tevékenysége, ha rendszeresen és jövedelemszerzés céljából értékesített az online piactéren. Ám ha csak alkalomszerűen árulta saját megunt használt tárgyait – melyből jövedelme nem, vagy csak alig származott –, nem kell adóznia. Az üzletszerűen értékesítő felhasználók jövedelmére nem az ingóértékesítésre,  hanem a gazdasági tevékenységre vonatkozó szabályok alkalmazandók. Aggodalomra azoknak sincs oka, akik a korábbi években nem megfelelően készítették el az adóbevallásukat: számukra az adóhatóság türelmi időt határozott meg, így önellenőrzéssel 2014. május 1-jéig lehetőségük van önként bevallani a 2012. előtti időszakban üzletszerű értékesítésből származó jövedelmüket.


„Hangsúlyozni szeretnénk, hogy 2012-től érvénybe lépett a már említett 600 ezer forintos bűvös határ, tehát a 2012. január 1. utáni vaterás ingóság értékestésből származó bevétel után éves szinten 600 000 forint alatt még üzletszerű értékesítésnél sem kell adózni, illetve bevallást készíteni. Ilyen értelemben a 2012. január 1. egy fontos választóvonal az eltérő adózási szabályozás tekintetében” – mondta  Szanitter Áron, az Allegro Group HU Kft. piacterek üzletág vezetője.

A személyes adatok biztonságban vannak
Időről időre felröppen a hír, miszerint az online portálok szerverein az adóhatóság adathalászatot végez. Természetesen a valóságban ilyen nem fordulhat elő: a Vatera a felhasználók regisztráció során megadott személyes adatait, valamint számlainformációit köteles a legmagasabb fokú adatbiztonsági előírásoknak megfelelően kezelni – még az üzletszerű internetes értékesítések ellenőrzése érdekében az adóhatóságtól érkező kérések esetében is.

Csupán minden húszezredik vaterás felhasználói fiókra jut egy adóhatósági megkeresés
„2013-ban mindössze 120 megkeresés érkezett hozzánk az adóhatóságtól, vagyis átlagosan csupán minden 20 ezredik felhasználói fiókra jutott egy ilyen eset. Abban az esetben, ha a felhasználói adatok és a hatóság által megadott személyes adatok teljes egyezősége nem áll fenn, akkor a személyazonosság nem állapítható meg egyértelműen és ebből adódóan az adatszolgáltatás meghiúsul. Az említett okból kifolyólag 2013-ban a 120 megkeresésből 93 esetben került sor tényleges adatszolgáltatásra” – mondta  Szanitter Áron, az Allegro Group HU Kft. piacterek üzletág vezetője.

Próbavásárlás magányszemélyeknél
Az adóhatóság mostanában az internetes piactereken és apróhirdetési oldalakon is tart próbavásárlást, és az ellenőrzés során legtöbbször a nyugta illetve számlaadási kötelezettséget ellenőrzik. Jó tudni, hogy ha magánszemélyként nem üzletszerűen értékesítünk, akkor is kell a tranzakcióról bizonylatot adnunk a vásárlónak, arról, hogy mit adtunk el, mennyiért és mikor. Ebben az esetben a bizonylat akár lehet egy üres lap, melyet kézzel is megírhatunk, és aláírásainkkal hitelesítjük.

Az adózási oldalak is a segítségünkre lehetnek
A fentiekkel kapcsolatban természetesen még számos jogi kérdés merülhet fel. A Vatera szakértői azt javasolják a felhasználóknak, hogy tájékozódjanak az adóhivatal honlapján az önálló tevékenységre vonatkozó információs füzetből, valamint a 1353-as adóbevallás 163. soránál leírtak is részletes tájékoztatást adnak. Emellett érdemes elolvasni az adózással foglalkozó internetes szakoldalakon, illetve fórumokon megjelent írásokat, amelyeken az adózási és törvényi változásokkal kapcsolatos esettanulmányokkal segítik a témában való eligazodást.

 

Kulcsszavak: adó jog Vatera

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05