A Magyar Telekom internetszolgáltatásával épülnek ki a Fizetési Pontok

MTI Sajtóadatbank, 2014. március 29. 09:10

A Magyar Telekom nyerte el a POI Partner Kft. által 20 ezer internet előfizetésre kiírt tendert - közölte a Magyar Telekom.

A POI Partner Kft. az általa országosan 2014 első felétől üzemeltetett Fizetési Pont terminálokhoz kapcsolódóan írta ki a pályázatot, amelynek nyertese Magyarország legnagyobb 4G hálózatával rendelkező szolgáltatója, a Magyar Telekom lett. A Fizetési Pont terminálokat kifejezetten olyan, jelenleg terminállal nem rendelkező kiskereskedelmi egységekbe fogják telepíteni, ahol az emberek a napi apróbb bevásárlásaikat intézik: például kisboltokban, pékségekben, kis non-stop üzletekben. A terminálok telepítése az idén júniusban indul, és 39 - 25 ezer feletti lakosú - vidéki városban valósul meg.
 

A Telekom mindehhez üzleti privát internet szolgáltatást nyújt, amely biztosítja a POI Partner Kft. mobil termináljai és központja között az IP alapú csomagkapcsolt adatkommunikációt. Az innovatív fizetési megoldást a POI Partner Kft. összesen 1,65 milliárd forintos beruházással valósítja meg.
 

A Fizetési Pont egy PayPass-képes MasterCard kártyaelfogadó POS terminál, amely amellett, hogy fizetési tranzakciókra képes, extra szolgáltatásokkal is rendelkezik: a Fizetési Pont logós kártyával a lakossági ügyfelek befizethetik csekkjeiket, feltölthetik mobiltelefonjuk egyenlegét. Jövőbeli tervek szerint a felhasználók részt vehetnek pontgyűjtő és városkártya programokban, és parkoló- vagy tömegközlekedési jegyeket is vásárolhatnak.
 

A kiskereskedelmi üzletek számára is hasznos lesz a náluk kihelyezett terminál, mert amellett, hogy technikai fejlesztési igények nélkül MasterCard elfogadó hellyé válnak, a szokásos vásárlásukat intéző vevőik befizethetik aktuális közüzemi díjaikat, vagy feltölthetik telefonegyenlegüket - írja a Magyar Telekom.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05