Élénkülő gazdaságra, a különadók csökkenésre számít a Magyar Telekom

MTI Sajtóadatbank, 2014. április 2. 13:12

Bizakodással tekint a Magyar Telekom az idei évre, bővülő gazdasággal és élénkülő belső fogyasztással számol - mondta Christopher Mattheisen, a cég vezérigazgatója a Forbes áprilisi számának adott interjúban. Azt is kifejtette, számít a különadók csökkenésére, de arra nem, hogy a társaság fő tulajdonosa, a Deustche Telekom kivásárolja a kisrészvényeseket.

Az idei évre a bizonytalanságok miatt szavai szerint konzervatívan terveztek, az árbevételt nézve a szinten tartás és háromszázalékos csökkenés közötti értéket tartja elérhetőnek, de ez a csoportszintű várakozásuk. Kifejtette, Macedóniában nem rózsás most a helyzet, és a bevételük mintegy tizede ott keletkezik.
 

Csak a magyar működést nézve, pozitív is lehetne a növekedés, illetve nagyon közel lenne a nullához - mondta. Véleménye szerint a tévében és a mobilnetben, ha lassuló ütemben is, de marad a növekedés, és több új szegmens is van, ahol még komoly potenciál mutatkozik. Jól látható az is - tette hozzá, hogy a hasonló cégek külföldön jobban tudnak teljesíteni, ez pedig az adott országok gazdasági helyzetétől függ.   
 

A kormánnyal kötött partnerségi megállapodásról Christopher Mattheisen elmondta, az a legfontosabb, hogy azonosítani tudták a közös célokat. "Ők is látják, és mi is, hogy a szélessávú infrastruktúrára szükség van, és uniós források is vannak rá" - közölte. Úgy vélte, hogy a megállapodás az egész iparág és az ország szempontjából is jelentős eredményeket hozhat.
 

Hozzátette, szerepel a megállapodásban, hogy a kormány felülvizsgálja az adózási szabályokat és az ágazati szabályozási környezetet. "Ezt úgy értékelem, hogy kormányzati partnereink látják: a túladóztatás hátráltatja a távközlési infrastruktúra további kiépülését. Érzik, hogy változtatni kell, és tudják, hogy különben elmaradnak a szükséges nagyberuházások. Márpedig ezek feltétlenül szükségesek nemcsak az emberek életminőségének, de a vállalkozások és az ország versenyképességének javításához is" - mondta vezérigazgató.
 

A várható mobilfrekvencia-tenderről kifejtette, novemberben kezdődött a folyamat, s türelmesen várják, mely frekvenciák, milyen feltételekkel, milyen csomagolásban, milyen eljárásban lesznek meghirdetve. Remélik, az idén sor kerül a tenderre - tette hozzá.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09