Kísérlet a Föld megkerülésére napenergiával hajtott repülőgépen

Technológiai szövetséget kötött az ABB és a Solar Impulse

forrás: Prím Online, 2014. április 14. 12:22

Az ABB, az energetika és automatizálás területén a világ piacvezető vállalata bejelentette, hogy támogatni kívánja Bertrand Piccardot és André Borschberget kísérleti projektjükben, amelynek keretén belül 2015-ben napenergiával hajtott repülőgépükkel körberepülik a Földet.

A napelemes repülővel első ízben végrehajtott éjszakai repülés, valamint az Európa, a Földközi-tenger és az Egyesült Államok átrepülésére tett sikeres, rekorddöntőnek számító kísérletek a világ figyelmét már korábban ráirányították Bertrand Piccardra és André Borschbergre, illetve Solar Impulse nevű kísérleti projektjükre, amelynek segítségével bemutatták a tiszta energiatechnológiákban rejlő hatalmas lehetőségeket, valamint hogy a felfedező szellem nem ismer a lehetetlent.


A Solar Impulse csapata most a legnagyobb technológiai kihívásra készül: kizárólag napenergiával hajtott repülőgépen kívánják megkerülni a Földet.  2014. április 9-én a csapat bemutatta új repülőgépét, amellyel 2015-ben megkísérlik a Föld körberepülését.

 


„Társulásunk két svájci székhelyű, globális piacvezető vállalat együttműködését hozza létre, amelyeknek lételeme a technológiai és innovációs határok feszegetése egy jobb világ megteremtésének céljával” – jelentette ki Ulrich Spiesshofer, az ABB vezérigazgatója. „Hiszünk Bertrand elképzelésében, és meggyőződésünk, hogy az innovatív technológiák elsőként alkalmazásával képesek leszünk szétválasztani a gazdasági növekedés folyamatát az energiafogyasztás és a környezetterhelés fogalmaitól. Az ABB jelenleg vezető szerepet tölt be az energiahatékonyságra, a fenntartható közlekedésre és a megújuló energiaforrások alkalmazására vonatkozó megoldások fejlesztése területén, és a Solar Impulse projekthez hasonlóan, vállalatunk is folyamatosan feszegeti a technológiailag lehetséges határait.”


„Álmaim között szerepelt, hogy megnyerjem az ABB-t technológiai partnerként a Solar Impulse számára” - árulta el Bertrand Piccard, a Solar Impulse ötletgazdája és a vállalkozás elnöke. „Az energia egyre hatékonyabb felhasználásával és a természeti erőforrások megőrzésével ugyanaz a cél, a világ jobbá tétele, vezérel bennünket.”


„Mind a Solar Impulse csapatát, mind az ABB-t technológiai újítóként és úttörőként tartják számon,” jelentette ki Andre Borschberg, a Solar Impulse társalapítója és vezérigazgatója. „Mindkét társaság a tiszta energiatechnológiák alkalmazására szeretné motiválni az embereket; az ABB és a Solar Impulse – közös eredményeink érdekében – olyan kulcsfontosságú technológiai megoldások fejlesztésén fog együttműködni, mint a teljesítményelektronika területe.”


A svájci székhelyű ABB-t globális piacvezető vállalatként tartják számon a megújuló energiaforrások alkalmazásának, a fenntartható közlekedés és az energiahatékonyság fejlesztésének területén. A vállalat a világ második legjelentősebb napelemes invertergyártója és a szélenergia-szektor egyik legnagyobb beszállítója. Vezető szerepet tölt be továbbá a megújuló energiaforrásoknak a villamosenergia-hálózatokhoz való hatékony és megbízható csatlakoztatásában. A 2012-ben bemutatott, technológiai áttörésnek számító nagyfeszültségű egyenáramú megszakító lefektette a jövő hálózatának alapjait. 2014 márciusában az ABB bejelentette, hogy Kínában megépíti a világ legnagyobb, újgenerációs, elektromos autók számára készült gyorstöltő-hálózatát. Az ABB az energiahatékonyság javításán dolgozik az energiaforrások feltárása és fogyasztása között húzódó teljes értéklánc mentén. Beépített motormeghajtó-egységeik önmagukban mintegy 400 TWh mennyiségű villamosenergia-megtakarítást eredményeztek 2013-ban, amely 100 millió európai háztartás éves energiafogyasztásának megfelelő mennyiség.


Az ABB több mint 1,5 milliárd dollárt fordított kutatásfejlesztési tevékenységekre 2013-ban és világszerte mintegy 8 500 technológiai szakembert alkalmaz.
 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09