25 éves a Nintendo Game Boy

Czipperer Dia, 2014. április 22. 10:21

Tegnap volt 25 éve annak, hogy a Nintendo útjára bocsátotta az eredeti Game Boyt Japánban. Bár nem ez volt az első kézi vezérlésű játékvezérlő a piacon, ámbár a cég legsikeresebb terméke volt, amely riválisait is túlszárnyalta.

1989. április 21.-e mérföldkőnek számított a Nintendo életében. A világ legnagyobb videójáték vállalata ezen a napon, 25 éve mutatta be a Gunpei Yokoi dizájner által tervezett Game Boyt, amellyel a nem helyhez kötött játékok valódi térhódítása megkezdődhetett.

 

A Japánban való debütálás után néhány hónappal Észak-Amerikába is megérkezett a készülék, ahol a Tetrisszel egy csomagban árulták, és alig egy hét alatt több mint egymillió darabot adtak el. Ez az akkori viszonyokhoz képest olyan jelentősnek számított, hogy azelőtt hasonló nem volt. Hozzánk 1990. szeptemberében érkezett meg.

 

 

A készüléken alapgombok voltak: két akciógomb, az irányító gombsor, valamint az indítás és kiválasztás. Ezeken kívül  a két oldalán csücsültek a hangerő-szabályozó és a kontraszt gombok. Volt rajta még egy kiegészítő port is, amely egy kábel segítségével lehetővé tette multiplayer módot.

 

A működéséért négy darab AA elem felelt, illetve hálózati adapterről is lehetett üzemeltetni. A masina lelke egy 8 bites processzor volt 8 kilobájt videó RAM-mal fűszerezve, valamint a játékélményt egy 2,6 hüvelykes kijelzőn élvezhették a felhasználók, amely mindössze a szürke négy árnyalatának megjelenítésére volt képes.

 

Az eszközt – bár neve nem erről árulkodik – nem csak férfiaknak tervezték, méghozzá olyannyira nem, hogy a vállalat adatai szerint 1995-ben a Game Boyt használók 46%-a nő volt.

 

Egy évvel később bemutatták a Game Boy Pocket változatot, amely már jóval kisebb volt, mint az eredeti, és a zsebben is könnyen elfért. 1998-ban pedig a színes kiadású változat (Game boy Color) is megérkezett.

 

2001-ben adták ki az Advanced változatot Észak-Amerikában, amely nagyobb kijelzővel és jobb grafikával érkezett. Világszerte több mint 10 millió darabot adtak el belőle. 2003-ban jött ki ennek továbbfejlesztett változata, az SP, amely azonos képernyőmérettel, ám kisebb és könnyebb kivitelben érkezett.

 

A Game Boy megjelenése után lenyomta addigi riválisait, mint például a Sega Game Gearjét, és utódaival együtt összesen 118 millió darabot adtak el belőle.

 

 

Forrás: Techspot.com, ABCNews.go.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05