Hungarian Cloud Award 2014: a Tresorit a legjobb magyar cloud szereplő

forrás: Prím Online, 2014. május 2. 11:16

Kiosztották a Hungarian Cloud Award 2014 díjakat: a fődíjat a kevesebb mint három éve elindult, de a nemzetközi porondon is ígéretes cloud szolgáltatást kínáló Tresorit Kft. kapta a EuroCloud Magyarország Egyesület által megrendezett keddi eseményen. A kategóriák nyertesei ősszel Luxemburgban európai szinten is megmérettethetik magukat a EuroCloud Europe versenyén.

A EuroCloud Magyarország Egyesület a 2012-ben sikeresen lebonyolított EuroCloud Award versenyt követően idén ismét pályázatot hirdetett, a Hungarian Cloud Award 2014 kiemelt témái az innováció, illetve a kiberbiztonság voltak.


- Az EuroCloud Magyarország fő célja, hogy néhány éven belül Budapestet Európa egyik cloud fellegvárává tegyük; ebbe a vízióba illeszkedik bele a mostani díjátadó is – fogalmazott Bellák Zoltán, az EuroCloud Magyarország elnöke a kedden a Demola Budapestben megrendezett eseményen. Az elnök emlékeztetett arra, hogy 2012-ben Magyarország már nagy sikert ért el, amikor az EuroCloud éves luxemburgi kongresszusán a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata kapta meg a legjobb európai cloud felhasználónak járó díjat. A Hungarian Cloud Award díjazottak idén is meghívást kapnak az európai EuroCloud Award pályázatra. Bellák Zoltán bízik abban, hogy a Hungarian Cloud Award 2014 nyertesei idén is sikeresen szerepelnek majd az őszi európai fordulóban.


- Örömteli, hogy az előző kiíráshoz képest 2014-ben nagyobb számban jelentkeztek a cloud szolgáltatók, különösen a startup kategóriában érkezett nagyszámú értékes pályázat. Ennek köszönhetően összesen nyolc kategóriában osztottunk ki díjakat – ismertette Poros Gábor, a EuroCloud elnökségi tagja. A pályázatokat a EuroCloud Magyarország Egyesület által felkért – neves szakértőkből, üzletemberekből és véleményformálókból álló – bírálóbizottság értékelte, és ők döntöttek a 2014 EuroCloud Award díjak odaítéléséről.

A bírálóbizottság értékelése alapján a Hungarian Cloud Award 2014 díjazottjai a következő cégek lettek:

Fődíj – Best Cloud Player: Tresorit Kft.
A legjobb cloud szolgáltatónak járó fődíjat a 2011 őszén alapított, új generációs biztonsági szolgáltatásokat nyújtó Tresorit kapta. A Tresorit egy titkosított cloud tárhely szolgáltatás, amely a bizalmas dokumentumok tárolására, szinkronizálására és megosztására ad lehetőséget. A szolgáltatás erős, katonai szintű titkosítást kínál, és egy szélesebb kör számára nyitja meg ezt a technológiát. A freemium modellben kínált szolgáltatást 2013 végétől fizetős megoldásként is kínálják az üzleti felhasználók számára. A benyújtott pályamunka alapján a zsűri véleménye, hogy bár a Tresorit még mindig nagyon fiatal cég, olyan, piacilag kiforrott megoldással rendelkezik, amely az európai színtéren is felveheti a versenyt a nemzetközi versenytársakkal.

Future Digital Business (Best Cloud User): HPIX Kft.
A legjobb cloud felhasználónak járó díjat a HPIX Kft. kapta, amely cég cloud nyomtatási szolgáltatásokat kínál ügyfeleinek. Az ügyfelek otthon is létrehozhatják a fotóalbumokat, könyveket vagy egyéb ajándékokat, és az online elkészített műveket rögtön feltölthetik a HPIX szerverére, így három órán belül átvehető a kész termék A HPIX fotólaborjaiban. A zsűri véleménye szerint a HP infrastruktúrán és a Global Netprint által kidolgozott cloud nyomtatási megoldás alapjain szolgáltató vállalkozás jól kihasználta a nemzetközi szolgáltatók bázisát, hogy saját vállalkozását beindítsa, és egyre bővülő ügyfélkörnek nyújt szolgáltatást.

Best Private Sector Cloud Story: Mobile Engine Kft. (Siemens Zrt.)
A legjobb magánszektorbeli esettanulmányt idén a Mobile Engine Kft. adta be. A szoftverszállító „visszatérő vendég” a EuroCloud Magyarország díjátadóin, hiszen két évvel ezelőtt már megnyerte a legjobb cloud szolgáltatásnak járó díjat. A Mobile Engine Kft. célja, hogy 5 éven belül a vezető európai mobil workflow menedzsment szolgáltatóvá váljon. A Mobilengine szolgáltatás révén papírmentessé és automatizálttá tehető a házon kívül dolgozó munkatársak munkavégzése. A zsűri örült, hogy egy korábbi győztes egy jelentős nemzetközi hátterű nagyvállalatnál is megmutatta, hogy a mobil rendszert gyorsan be lehet vezetni olyan esetben is, ahol nagyon bonyolult vállalati folyamatokat kell lemodellezni.

Best Public Sector Cloud Story: Doctusoft Kft. (Újbuda Önkormányzata)
A közszférában véghezvitt esettanulmányok közül 2014-ben a Doctusoft pályázata bizonyult a legjobbnak. Az AO Docs - Testületi Támogató Rendszer a Google Apps felhő alapú dokumentumkezelő szolgáltatásán alapul, amely korszerű kommunikációt és együttműködést biztosító eszközökkel segíti a testület és a hozzá kapcsolódó intézmények és szervezetek önkormányzati ülésekkel kapcsolatos tevékenységeit. A Doctusoft a rendszert Újbuda Önkormányzatánál vezette be, amely révén nem csupán olcsóbbá tették az önkormányzat és intézményeinek működését, de egyúttal növelték a közigazgatási szolgáltatások színvonalát is. A zsűri kiemelte, hogy bár az elmúlt időszakban többet hallani a központi kormányzatban zajló cloud fejlesztésekről, de önkormányzati területen is találhatók pozitív példák.

Kiemelt díj - Best Cloud Competence Center: Ericsson Magyarország Kft.
A legnagyobb hazai kutatási-fejlesztési központot működtető Ericsson tavaly nyáron jelentette be, hogy cloud fejlesztőközpontot hoz Budapestre, amely nemzetközi együttműködésben végzi a Ericsson Cloud Execution Environment környezettel kapcsolatos fejlesztéseket. A magyar cloud központban jelenleg több mint 50 mérnök dolgozik, de a közeljövőben a tervek szerint ez a szám 80-100-ra növekszik majd. A zsűri szerint az Ericsson mind személyi állományban, mind munkahelyteremtő képességben komoly kompetenciaközpontot hozott Magyarországra, ezt a törekvést díjazta a kiemelt díjjal.

Kiemelt díj - Best Cloud Security Concept: Red Steed Studios Kft.
A legjobb cloud biztonsági koncepciónak járó kiemelt díjat a Red Steed Studios Kft. kapta, amely a bitcoinos rendszerhez hasonló, azt is kezelni tudó, magas szintű biztonságot nyújtó virtuális fizetési platformot hozott létre, amely. A Virtual Money Framework első sikereként 2014 beruárjában Szingapúrban telepítették az első Bitcoin ATM-et. A zsűri szerint lehet számolni azzal, hogy a közeljövőben ilyen virtuális fizetési rendszerek meg fognak jelenni, amelyeknek foglalkozni kell a biztonságával. Amennyiben elterjed, úgy esély lehet rá, hogy Magyarország legyen az egyik központja a biztonságos és szabályozott virtuális pénzforgalomnak.

Best Cloud Start-up Idea EuroCloud Különdíj: Vemoco Telematics Kft.
A legjobb cloud startup ötletnek járó különdíjat a Vemoco Telematics Kft. kapta, amely magánszemélyek, vállalatok és kormányzati szervezetek számára tervez cloud alapú telematikai szolgáltatásokat nyújtani. A 2014 májusában induló szolgáltatás célja, hogy az autókból származó információk révén biztonságosabbá és olcsóbbá váljon az utazás. A megoldás részeként többek között használat alapú biztosítási, autómentési, távoli hibafelderítési és más biztonsági szolgáltatásokat kínálnak majd a járműtulajdonosok részére. A zsűrinek a Vemoco pályázatában leginkább az tetszett, hogy olyan megoldást kínál cloud alapokon, amelynek nagyon sok gazdasági előnye lehet, és gyors megtérülést kínál.

European Cloud Partnership Különdíj: Arenim Technologies AB

A zsűri döntése alapján különdíjat kapott a svéd bejegyzésű, de magyar vezetéssel működő Arenim Technologies Cryptalk elnevezésű, titkosított azonnali üzenetküldést és beszélgetést lehetővé tévő cloud szolgáltatása. A CrypTalk egy lényegesen összetettebb, magasabb fokú titkosítást alkalmaz, mint a Viber vagy akár a Skype. A legnagyobb versenytársak szolgáltatásaival szemben a CrypTalkkal one-to-one összeköttetéseket is lehet legmagasabb szinten és minőségben titkosítani anélkül, hogy emellett egy hálózat is kiépülne, ami sok privát adatot vagy személyes jellegű információt is tartalmaz.
 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09