8 éves csúcson az online kiskereskedelmi forgalom

MTI Sajtóadatbank, 2014. június 2. 10:12

Elemzők szerint az online vásárlás bővülése is hozzájárult ahhoz, hogy 8 éves csúcsot döntött márciusban a kiskereskedelmi forgalom növekedése.

A Híradónak nyilatkozó Németh Ferenc arról beszélt, hogy rendszeresen rendel az internetről, mert kényelmes, egyszerű és gyors. Az elmúlt években folyamatosan nőtt az internetes vásárlások száma és nagysága is. Míg 2010-ben csak 50 milliárd forint körül volt az online forgalom, addig tavaly már meghaladta a 200 milliárdot is, ez negyven milliárddal volt több, mint 2012-ben.

A bevásárlóközpontokban működő üzletek többsége is elérhető már az interneten. Az ugrásszerű online forgalomnövekedés miatt döntenek úgy a kereskedő- és szolgáltató cégek, hogy boltjuk mellett saját webáruházat is létrehoznak. A netes vásárlások a teljes kiskereskedelmi forgalom 3 százalékát teszik ki.

 



Az új generáció számára már természetes a netes rendelés, a kereskedők ezért arra számítanak, hogy a következő években a teljes forgalom legalább tíz százaléka a weben keresztül bonyolódik majd.

Az interneten a számítástechnikai és szórakoztató elektronikai eszközök, a könyvek, a játékok, a ruhák és kozmetikai termékek a legkeresettebbek. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a jövőben tovább bővül a webáruházakban keresett termékek köre. Vámos György a Híradónak azt mondta: ezzel az online csatorna szerepe a kiskereskedelemben is meghatározó lesz.

Elemzők szerint az online vásárlás bővülése is hozzájárult ahhoz, hogy nyolc éves csúcsot döntött márciusban a kiskereskedelmi forgalom növekedése. Az év harmadik hónapjában 8,3 százalékkal költöttek többet az emberek a boltokban, mint egy évvel korábban.

 

hirado.hu

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09