42 százalékos árbevétel-növekedést ért el az OKI Magyarország

forrás: Prím Online, 2014. június 6. 16:45

Az OKI Magyarország közzétette a társaság 2013-as pénzügyi évi, nem auditált gazdasági eredményeit. Az OKI Europe leányvállalata 42 százalékos árbevétel-növekedést ért el, ami a piaci növekedés kétszeresét is meghaladja. A sikerhez hozzájárult a fehér toneres készülékek bevezetése, valamint a színes nyomtatók és a kellékanyag-eladások növelése.

A hazai nyomtatópiac az előző évek mélyrepülése után javuló tendenciákat mutat. Az elmúlt évben is csökkent az eladott készülékek darabszáma, ám mindössze 3,5 százalékkal, így összesen 227 353 nyomtatót értékesítettek 2013-ban a hazai piacon. A piac értéke 74 millió dollárra nőtt, ami 17 százalékos bővülés a tavalyi évhez képest. A piaci változások egyértelműen a lézer és LED nyomtatóknak kedveznek a tintasugarassal szemben, hiszen az előbbi készülékek eladásai közel 20 százalékkal növekedtek.

 

A LED technológia éllovasaként ismert japán OKI hazai leányvállalata tavaly 3262 darab készüléket értékesített, és a 2012-es 17 százalék után 2013-ban újabb 42 százalékkal növelte árbevételét, meghaladva az egymilliárd forintos (nem auditált) eredményt. A növekedés motorját a kellékanyagok értékesítése jelentette: ezen a területen a társaság több mint 50 százalékos bővülést könyvelhetett el.

 

Növekvő részesedés

 

Az OKI által eladott készülékek darabszáma a piaci trendekhez hasonlóan enyhén csökkent, ugyanakkor a színes nyomtatókból a csökkenő tendencia mellett is többet értékesített a cég.  A színes A3-as nyomtatók piacán az élre került az OKI Magyarország az eladott darabszámok alapján, a színes A4-es nyomtatók piacán pedig a harmadik helyet foglalta el. Az árbevétel terén a vállalat egy kivételével minden szegmensben növelte részesedését 2013-ban.

 

2012-ben mutattuk be Magyarországon az első fehér toneres készülékünket, amely a hagyományos CMY színek mellett direkt fehér színt is képes nyomtatni. Erre vagyunk a legbüszkébbek a két éve tartó dinamikus növekedésünk mellett, hiszen a technológia igazi sikertörténetté nőtte ki magát. Jelentős érdeklődést tapasztaltunk iránta a tavalyi év során, és bízunk benne, hogy ez így folytatódik" – mondta el Tamás Loránd, az OKI regionális pénzügyi vezetője.

 

Idei tervek

 

Az OKI Magyarország a 2014-es pénzügyi évben továbbra is nagy hangsúlyt fektet a színes multifunkciós készülékekre, valamint a grafikai nyomtatókra, köztük az öttoneres és fehér toneres készülékekre. Szintén fontos terület marad a kellékanyagok értékesítése, hiszen továbbra is ebből származik a vállalat árbevételének legnagyobb része, emellett a nyomtatási szolgáltatások terén is újítások várhatók.

 

A pénzügyi igazgató kifejtette, hogy a terveik szerint idén tovább bővítik Managed Print Services üzletágukat, hiszen a cél, hogy magas szintű professzionális, menedzselt nyomtatási szolgáltatásokat kínáljanak a kis- és nagyvállalatoknak egyaránt. Ha az üzleti környezet a várakozásoknak megfelelően alakul, akkor a 2014-es évben további 10-15 százalékos árbevétel-növekedéssel számolnak.

 

A piaci igények

 

A pénzügyi eredmények és jövőbeni tervek mellett a piaci trendekhez kapcsolódó tapasztalatait is ismertette a vállalat. Véleményük szerint otthoni nyomtatókat egyre kevésbé használnak az emberek, mivel ezeket szinte teljes egészében kiváltják az okostelefonok és tabletek. A hatékony irodai munkához azonban továbbra is elengedhetetlen a nyomtatás, a másolás és a szkennelés. Egyelőre még csupán a nagyvállalatoknál gyakori jelenség, hogy a napi munkához szükséges készülékeket teljes körű üzemeltetési szerződés keretében veszik igénybe, azonban az OKI szakemberei szerint várhatóan a kis- és középvállalatok körében is egyre népszerűbbé válik ez a megoldás.

 

A trendekkel kapcsolatban Tamás Loránd elmondta, hogy a készülékeknek már egyre több funkcióval kell rendelkezniük, hiszen fel kell venniük a versenyt a mobileszközökkel, így nagyobb érdeklődés mutatkozik a drágább készülékek iránt. Hamarosan alapkövetelmény lesz, hogy közvetlenül a mobileszközről lehessen nyomtatni dokumentumokat.

Irodatechnika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nagy teljesítményű számítógépet mutatott be az Emerson

A Movicon szoftverrel és a PACEdge IIoT platformot előre telepítve tartalmazó PACSystems IPC 2010 nagy teljesítményű számítástechnikát biztosít az ipari edge adatvizualizációs alkalmazásokhoz.

2024. április 12. 13:37

Az Epson bemutatja a hőmentes állófejes tintasugaras nyomtatás legújabb fejlesztését

Az Epson folytatta azt a törekvését, hogy irodai nyomtatócsaládjában hő nélküli tintasugaras technológiát vezessen be, és bemutatta az AM-C400 és AM-C550 MFP-ket, hogy fejlett megoldásokat nyújtson az A4-es piac számára. Ezek az új termékek az Epson meglévő állófejes tintasugaras nyomtatóinak minden energiatakarékossági és termelékenységi előnyét kínálják, de kisebb, A4-es formátumban.

2024. április 10. 13:14

Júniusban ismét NEXT 3D additív gyártás konferencia

2024-ben ismét rendkívül színes szakmai programmal és neves előadókkal tűzdelt nappal várja vendégeit a NEXT 3D konferencia. A 3D nyomtatók és 3D szkennerek bevált hazai alkalmazásaira fókuszáló NEXT 3D idén június 4-én kerül megrendezésre. A jegyek értékesítése április 8-án jelentős elővételi kedvezménnyel indult el, így az érdeklődőknek érdemes már most ellátogatni a next3d.hu-ra és lefoglalni helyüket a nemzetközi additív gyártástechnológiai konferenciasorozat hazai állomására.

2024. április 10. 11:40

Az LG új 4K okosmonitora beépítve kínálja a Netflixet, a Google Calendart és a Twitchet

Különleges kijelző érkezik hamarosan Magyarországra: a már most előrendelhető LG MyView* okosmonitort úgy tervezték meg, hogy elősegítse a produktivitást a munka során, miközben tulajdonképpen egyszerre tölti be egy televízió és egy professzionális munkamonitor funkcióit. Aki most előrendeli az okosmonitort, 20% kedvezményt kap az LG webáruházában.

2024. április 2. 14:56

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09