Népszerűbb a Chrome az USA-ban, mint az IE

Czipperer Dia, 2014. június 10. 16:28

Az Adobe Digital Report (ADI) adatai szerint átvette a vezetést a böngészőháborúban a Google Chrome az Internet Explorertől az Egyesült Államokban. Bár csak egy kicsivel, de konkurense fölé kerekedett az asztali és mobilhasználatot együtt vizsgálva.

A böngészőháborúban már évek óta nagy közdelem folyik az első helyért. Úgy tűnik, most megtört a jég, hiszen a Google Chrome átvette a vezetést az Internet Explorertől az USA-ban. Az ADI adatai szerint egy minimális különbséggel jelenleg a Google böngészője vezet az asztali és mobilhasználatot együttvéve.

 

31,8% versus 30,9%: jelenleg így áll a helyzet. A számokból látszik, hogy a különbség minimális, ám ez az elsőre jelentéktelennek tűnő eltérés mégis a Google Chrome-nak kedvez, amelynek végre sikerült átvennie a vezetést riválisától. Bár világviszonylatban vezető helyen áll, mégis ez az első alkalom, hogy a Google áll az élen a böngészőrangsorban az USA-ban.

 

A harmadik helyen nem a várva várt Mozilla Firefoxot találjuk, hanem nagy mobiljelenlétnek köszönhetően az Apple Safari böngészője állhatott fel a dobogó harmadik fokára a maga 25%-os részesedésével. A Firefox esetén nem beszélhetünk igazi mobiljelenlétről, ezt a számok is tükrözik: a néhány évvel ezelőtti 20%-ról 8,7%-ra esett vissza.

 

 

Mobilon az Apple a király

 

Az ADI adatai alapján a mobilböngészők tekintetében még mindig az Apple Safari böngészője áll az élen az USA-ban. A Safari abszolút többséggel (59,1%) vezeti a listát, a második helyen az Android Browser (20,3%), a dobogó harmadik fokán pedig a Chrome Mobile áll (14,3%). Az Internet Explorer mobiljelenléte elenyésző, mindössze 1,8%.

 

 

Asztali fronton még mindig vethetetlen az IE

 

Ha csak az asztali PC-ket vizsgáljuk, más kép rajzolódik ki előttünk. Ezen a fronton még mindig az IE dominál (43,3%), és csak második helyen áll a Chrome 30,6%-kal. Itt már harmadik helyre a Firefox csatlakozik be 12,5%-kal, és csupán negyedik helyen áll a mobilfronton vezető pozíciót betöltő Safari (10,3%).

 

 

Forrás: CMO.com; Nyitókép: Ghyas.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05