Valós időben reagáló vállalatok az Oracle Database In-Memory erejével

forrás: Prím Online, 2014. június 16. 10:11

A technológiai vállalatok évek óta beszélnek a „valós időben működő” szervezetről. Ez azonban eddig csak elmélet volt, mert hiányoztak azok a technológiák, amelyek valós tartalommal töltik meg a kifejezést. Az Oracle mostani bejelentésével azonban teljes megoldásspektrumot kínál a memóriaalapú működésre optimalizálva, az alkalmazásoktól a köztesszoftvereken és az adatbázisokon át a rendszerplatformokig.

A mai lendületes, minden szinten összekötött, mobil és közösségcentrikus világban a vállalatoknak pillanatok alatt kell tájékozódniuk és reagálniuk a fejleményekre. Legalább olyan gyorsan kell lépniük, mint ügyfeleiknek – akár más vállalatoknak, akár fogyasztóknak értékesítenek –, és elébe kell menniük azok elvárásainak.

 

A technológiai vállalatok évek óta beszélnek a „valós időben működő” szervezetről. Ez azonban mindeddig csak elmélet és ígéret maradt, mert hiányoztak hozzá azok a meggyőző, világszínvonalú technológiák, amelyek valós tartalommal töltik meg a kifejezést. Most azonban az Oracle átírja a játékszabályokat azzal, hogy teljes megoldásspektrumot kínál a memóriaalapú működésre optimalizálva, az alkalmazásoktól a köztesszoftvereken és az adatbázisokon át a rendszerplatformokig. Az Oracle Database In-Memory opció transzparensen növeli az Oracle Database 12c teljesítményét, lehetővé téve, hogy szervezetek valós időben vonhassanak le következtetéseket működési adataikból; egyúttal a tranzakciós teljesítmény is jelentősen nő. A memóriaalapú megoldással azonnali válaszokat lehet kapni olyan üzleti kérdésekre, amelyek feldolgozása korábban órákig tartott, és mind a belső, mind a külső felhasználók szemszögéből nézve a rendszerek működését gyorsabbá és hatékonyabbá teszi.

 

Az Oracle Database In-Memory csúcsra járatott teljesítményt nyújt a funkciók korlátozása, kompromisszumok, komplexitás és kockázatok nélkül. Szinte gombnyomásra beüzemelhető bármely meglévő, Oracle-adatbázisokat támogató alkalmazáshoz anélkül, hogy változtatni kellene az alkalmazásokon. Mivel teljesen integrált az Oracle Database elismert vertikális és horizontális skálázási, többszintű hierarchikus tárolási, nagyfokú rendelkezésre állási és biztonsági technológiáival, jelenleg ez a piac leginkább vállalati használatra érett terméke.

 

Larry Ellison vezérigazgató az Oracle központjában tartott rendezvényen részletezte, hogy a valós idejű adatelemzés és a meglévő alkalmazások tranzakcióinak felgyorsítása a másodperc töredékére miként teszi lehetővé a valós idejű szervezetként működést. A vállalatok így késedelem nélkül hozhatnak a legfrissebb tényadatokon alapuló fontos üzleti döntéseket, azonnal reagálhatnak ügyfeleik igényeire, és folyamatosan optimalizálhatják összes alapvető folyamatukat.

 

Az ügyfelek véleménye

 

„A Yahoo a fogyasztói internet úttörőjeként mindig is élére állt az adatbázis-technológia és a big data innovációjának, mert tudjuk, hogy a felhasználók a gyors és rugalmas szolgáltatásokat díjazzák. Azért vettünk részt az Oracle bétaprogramjában, hogy megtudjuk, hogyan javíthatna a big data jellegű feldolgozásokon a memóriaoptimalizálás” – jelentette ki Sudhi Vijayakumar, a Yahoo vezető Oracle adatbázis-tervezője. „Mivel teljes körűen támogatja az Oracle Real Application Clusters horizontális skálázási funkcióit, az Oracle Database In-Memoryt a legnagyobb adattárházainkban is használni tudjuk.”

 

Tények

 

- Az Oracle Database In-Memory nagyságrendekkel gyorsíthatja az adatbázisok teljesítményét az adatelemzés, az adattárházak és a kimutatáskészítés terén, emellett gyorsabb online tranzakciófeldolgozást (OLTP-t) is biztosít.

 

- Az adatbázisok memóriában tárolását ötletes módon kettős, sor- és oszlopalapú formátumban oldja meg, egyszerre nyújtva a kétfajta elérés előnyeit. Így az adatelemzési lekérdezések és az online tranzakciók egyaránt felgyorsulnak.

 

- Minden meglévő alkalmazás, amely képes Oracle-adatbázisokkal működni, automatikusan és transzparens módon kihasználja az oszlopszintű memóriában feldolgozás előnyeit – külön programozás és a szoftver módosítása nélkül.

 

- Az Oracle Database In-Memory a teljesítményteszteken százszorostól több mint ezerszeresig terjedő gyorsulást eredményezett az olyan vállalati alkalmazások moduljaiban, mint az Oracle E-Business Suite, az Oracle JD Edwards, az Oracle PeopleSoft, az Oracle Siebel és az Oracle Fusion alkalmazások.

 

 

- A valós idejű adatelemzéssel és a meglévő alkalmazások felgyorsításával (amit a tranzakcióknak a másodperc töredéke alatti végrehajtása eredményez) a vállalatok késedelem nélkül hozhatnak valós idejű tényadatokon alapuló fontos üzleti döntéseket. Így azonnal reagálhatnak a piac igényeire, és folyamatosan optimalizálhatják összes alapvető folyamatukat.

 

- Az átfogó hitelesítő tesztelést több száz végfelhasználó, független szoftverfejlesztő partner ésOracle Alkalmazások-üzemeltetői csapat végezte az elmúlt kilenc hónapban.

 

- Az Oracle Database In-Memory júliusban jelenik meg, és az Oracle Database 12c által támogatott minden hardverplatformon használható lesz.

 

- Az Oracle PartnerNetwork (OPN) továbbá bejelentette, hogy az Oracle Database 12Ready tanúsítás nemsokára kiterjed az Oracle Database In-Memoryra is.

 

A valós idejű vállalat alapja: egymáshoz tervezett szoftverek és hardverek

 

Az Oracle Database összes pozitív tulajdonságával:

 

- Az adatvesztés és rendszerkiesés ellen védő maximális rendelkezésre állási architektúra (MAA).

- Élvonalbeli biztonsági technológiák.

- Bármely igényhez igazodó, rugalmas méretezési lehetőségek: vertikális skálázás nagy SMP-szerverekkel, horizontális skálázás szerverfürtözéssel, többszintű hierarchikus tárolás. Az adatbázisok így méretüktől függetlenül költséghatékonyan futtathatók, még a petabájt méretű adattárházak, a big data-feldolgozások és az adatbázisfelhők is.

- Széles körű programozhatóság: Java, R, Big Data, PHP Python, Node, REST, Ruby stb.

- Teljes körű adattípus-támogatás: relációs, objektumok, XML, szöveges, térinformatikai és új beépített JSON-támogatás.

 

Az Oracle előre konfigurált, integrált rendszerei az Oracle Database In-Memory ideális kiegészítői:

 

- Az Oracle integrált rendszerei az Oracle Database In-Memoryra vannak optimalizálva (köztük az Oracle Exadata Database Machine és az Oracle SuperCluster), így nagy memóriakapacitást, kimagasló teljesítményt és magas szintű rendelkezésre állást biztosítanak. Emellett a költséghatékonyság jegyében kevesebb aktív adatot rétegeznek flash- és merevlemez-tárolókra.

- Az ilyen integrált rendszerek a memóriában tárolt adatbázisokhoz is biztosítják a hibatűrést azok opcionális duplikált tárolásával egy másik csomóponton, így a másolat szerverleállás esetén is azonnal elérhető. Az új Direct-to-Wire Infiniband felgyorsítja a memóriában működő adatbázisrendszerek horizontális skálázását.

- Az Oracle Database In-Memory vertikális skálázására az M6-32 Big Memory Machine nagy memóriakapacitású szerver a legalkalmasabb, mivel a maximális memóriateljesítmény érdekében közel 32 terabájt DRAM-ot biztosít másodpercenként 3 terabájtos belső összesített sávszélességgel.

 

Képek. diginomica.com, oracle.com

Kulcsszavak: Oracle szoftver megoldás

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09