Vércukorszintet mérő divatos kiegészítők fejlesztésén dolgoznak

MTI Sajtóadatbank, 2014. június 24. 09:47

Vércukorszint ellenőrzésére alkalmas és egyúttal divatos kiegészítőként használható eszközt fejleszt az Apple, a Google és a Samsung Electronics - mondták el iparági források a Reuters hírügynökségnek.

A mobiltechnológiai cégek a mérést fizikai beavatkozás nélkül szeretnék megvalósítani. Egy lehetséges megoldás, hogy elektromos töltés vagy ultrahang segítségével keresztülvezetik a glükózt a bőrfelszínen, majd a karkötőbe, vagy órába épített alkalmazás képes megmérni a vércukor szintet.

Az Apple különböző orvosi technológiai cégek vezetőivel és bio-szenzor mérnökökkel dolgozik az új eszköz létrehozásán.

A Google "okos" kontaktlencse fejlesztésén dolgozik, amely a könny cukortartalmát méri, azonban az eddigi próbálkozások a test hidratáció- és hőmérsékletváltozása miatt kudarcba fulladtak.

A Samsung pedig olyan "jelzőlámpa" rendszer létrehozásával foglalkozik, amely a jövőbeli Galaxy Gear okos órán keresztül küld figyelmeztetést a vércukorszintről.

A piackutató GlobalData cég szerint bár az új technológia első szériája valószínűleg limitált számban lesz elérhető, 2017-re a vércukormérők piaca felülmúlja majd a 12 milliárd dolláros értéket.

Az alkalmazások kifejlesztésén számos mérnök és kutató orvos dolgozik, továbbá egyeztetések folynak a vállalatok és az amerikai kormány között, az eszközöket érintő szabályozásokról.

Egy ilyen eszköz megalkotásához több millió, de akár milliárd dolláros összegre van szükség - fejtette ki Terrance Gregg, az amerikai DexCom, vércukormérő készülékgyártó cég vezérigazgatója.

A Medtronic Inc. alelnöke, Stephen Oesterle elmondta: míg a Medtronic 1,5 milliárd dollárt költ kutatásra és fejlesztésre, a Google 8 milliárd dollárt szán ugyanerre a célra, így komoly versenytársnak minősül az egészségügyi készülékek piacán.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09