Stabil az elektronikus anyakönyvi nyilvántartás

MTI Sajtóadatbank, 2014. július 5. 10:35

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) kommunikációs főosztálya szerint az elektronikus anyakönyvi nyilvántartási rendszer működése stabil, a rendszert eddig egy alkalommal, szerdán indították újra a technikai beállítások frissítése érdekében, és ez mintegy félórás leállást jelentett.

Az MTI azért kereste meg a hivatalt, mert szerdán a Somogy Online megyei hírportál arról írt, hogy késő délután akadozott vagy egyáltalán nem működött az országban az anyakönyvezés új elektronikus rendszere annak első éles munkanapján. A KEKKH tájékoztatása szerint a rendszer nem omlott össze, működése indulása óta stabil. 

 

Azt írták, az új elektronikus anyakönyvi rendszer bevezetését meghatározta és befolyásolta, hogy éles párhuzamos működésre, tehát a papír alapú anyakönyvezés és az elektronikus anyakönyvezés egyidejű fenntartására nem volt mód. Hozzátették: ezért minden lépést, számos biztonsági elemmel, fékkel kombinálva lehet bevezetni, ennek megfelelően egyes funkciók bevezetése is fokozatosan válik mindenki számára elérhetővé.

 

Tájékoztatásuk szerint az éles rendszer működési tapasztalatai alapján annak finom hangolása folyamatosan zajlik. A beavatkozások jelentős része éjszakánként történik, de kivételes esetekben erre napközben is sor kerülhet. Jelezték: szerdán egy esetben alkalmaztak napközben ilyen megoldást, amikor "előre tervezetten és minden résztvevő felé előre kommunikált módon dél környékén egy nagyságrendileg 30-35 perces leállást okozó rendszer újraindítás történt a technikai beállítások frissítése érdekében".

 

Közölték, a rendszer indulása óta és jelen pillanatban is folyamatosan képes az anyakönyvi események rögzítésére, a kivonatok elkészítésére.

 

Az MSZP csütörtök délután közleményt adott ki, ebben az anyakönyvezés új, elektronikus rendszerének azonnali helyreállítására szólította fel a kormányt.

 

Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő azt írta, ha kabinet nem képes a hiba kijavítására, akkor jogszabály-módosítással biztosítsa, hogy mégse zárják le a papíralapú nyilvántartást július 15-én, ugyanis csak így előzhető meg a még nagyobb káosz.

 

Július 1-jétől elektronikusan kell vezetni az anyakönyvet. A korábban négyféle (születési, házassági, bejegyzett élettársi kapcsolati, halotti) anyakönyv helyett csak egy van, amely az országban bármelyik anyakönyvvezetőnél elérhető. Az adatok nyilvántartása nem papíralapon, anyakönyvi események alapján történik, hanem elektronikusan és személyhez kötötten.

 

Kép: life.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05