A mormon misszionáriusok iPaddel hirdetik majd az igét

Czipperer Dia, 2014. július 8. 14:27

A tervek szerint összesen 32 ezer mormon misszionárius kap iPad mini táblagépet, hogy ezeken keresztül tartsák a kapcsolatot és közvetíthessék egyházuk tanításait.

Egyre több oktatási és egészségügyi intézmény alkalmaz iPadeket, hogy ezzel növeljék a hatékonyságot. Most a mormon egyház is csatlakozik a sorba. Az ABC News arról ír, hogy a tervek szerint 32 ezer mormon misszionárius kapna iPad mini táblagépet, hogy ezen keresztül hirdessék az igék, és elvégezzék egyéb teendőiket.

 

A lépés onnan ered, hogy tavaly ősszel egy tesztprogram keretében 6500 misszionáriust láttak el iPad mini táblagéppel az Egyesült Államokban és Japánban. Az egyház most úgy döntött, kiterjeszti ezt a kezdeményezést, és 2015 elejére még többen kaphatnak ilyen eszközt, amely sok tekintetben segítené munkájukat.

 

 

David F. Evans, az egyház missziós részlegének vezetője elmondta, hogy az iPad mini készülékek hatékony eszközök a misszionáriusoknak, hogy tartsák a kapcsolatot az egyház vezetőivel és azokkal az emberekkel, akik érdeklődnek a tanítások iránt, és hajlandóak csatlakozni.

 

Az iPhone-t szokták úgy emlegetni, mint „Jézus telefonját”, ennek analógiájára miért ne lehetne az iPad „Jézus táblagépe”?

 

Forrás: Intomobile.com; Kép: ibtimes.co.uk

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05