A Google megveszi a Jetpacet

A mesterséges intelligencia terén bővít a keresőóriás

Czipperer Dia, 2014. augusztus 22. 09:18

A képfelismerő technológiában jártas startup, a Jetpac bejelentette, hogy felvásárolja a Google. Az alkalmazásokat hamarosan el is távolítják az App Store-ból.

Egyelőre nem tudni, mennyit fizet a keresőóriás a startupért, de a felvásárlás tényét már megerősítették. A Jetpac úgy nyilatkozott, hogy várják már, hogy izgalmas projekteken dolgozzanak a Google-lel. Arról is beszámoltak, hogy alkalmazásaikat hamarosam az App Store-ból is eltávolítják, ugyanis az Apple támogatása szeptember 15-ével megszűnik.

 

A 2011-ben indult Jetpac többek között olyan alkalmazást kínál City Guide néven, mellyel valós képeken keresztül fedezheti fel a felhasználó az adott várost. Ezeket a közösségi médiából gyűjti össze helyadatok alapján. Több mint 6000 várost látnivalói tekinthetők meg az applikációban, megosztott Instagram fotók alapján.

 

 

A vállalat többi mobilalkalmazása is hasonló sorsra jut, és a Play áruházba sem kerülnek be, hiszen a Google más téren kamatoztatja majd a vállalat szakértelmét. Egyelőre nem tudni pontosan, mit tervez a keresőóriás a Jetpac technológiájával, mindenesetre biztosan hasznát veszik majd annak a nem mindennapi képességnek, a „deep learningnek”, hogy nagy mennyiségű adatból képesek információt kinyerni. Ennek lényege, hogy nem próbálnak egy szoftvert ismeretekkel felvértezni, helyette tanítják, képessé teszik arra, hogy maga fejlődjön, és összekapcsolják egy adatbázissal, melyből maga megszerezi és fejleszti ismereteit.

 

Forrás: PCMag.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09