Hadilábon állnak a szövegírással a nagy gyártók

MTI Sajtóadatbank, 2014. augusztus 25. 08:40

Egyes okostelefon- és táblagépgyártó vállalatok olyan nehézkesen fogalmazzák meg termékleírásaikat és közleményeiket, mintha kifejezetten azok megértését akarnák megakadályozni - derül ki német üzleti tanácsadó vállalatok és a Hohenheim egyetem közös tanulmányából.

A Communication Lab Ulm és az Iskander Business Partner üzleti tanácsadó vállalatok, valamint a Hohenheim egyetem szakemberei három jellemző szövegtípus, a vállalatok weboldalán található termékleírások, a sajtóközlemények és az ügyfélkapcsolati email-üzenetek érthetőségét vették vizsgálat alá. A szövegelemzést a Hohenheim egyetem által a feladatra kifejlesztett szoftverrel végezték el, ami a "Hohenheim Érthetőségi Index" (HIX) alapján nullától (nehezen érthető) húsz pontig (könnyen érhető) rangsorolta a szövegeket. A szoftver egyebek között a mondatok hosszát, valamint az anglicizmusok és az összetett szavak alkalmazásának a kerülését vizsgálta.

A kutatók szerint a hosszú mondatok elriasztják az olvasókat a szöveg végigolvasásától. Az interneten közzétett szövegekben például tapasztalataik alapján nem ajánlatos 20 szónál hosszabb mondatokat alkalmazni. Hasonlóan riasztó hatást tulajdonítanak a 16 karakternél hosszabb összetett fogalmaknak is, mint például a "tíz pontos többérintős funkció", vagy az "ultra nagy felbontású videofelvétel". "Egyes vállalatok a termékleírást egészen nyilvánvalóan nem tekintik még termékeik szerves részének" - mutatott rá Frank Brettschneider, a kommunikációtudományok professzora a Hohenheim egyetemen. Ennek viszont az lesz a következménye, hogy az olvasók hamar feladják a szöveg olvasását, ha túl hosszú szavakkal és bonyolult kifejezésekkel gyötrik őket.

A vállalatok termékleírásai átlagosan 13,8 pontot értek el a vizsgálatban. Ezen a téren a legjobbnak az Apple bizonyult 18,7 ponttal. A második a Huawei lett 16,1 ponttal, a harmadik pedig a Microsoft/Nokia 15,8 ponttal. A Samsung a negyedik lett a rangsorban, a lista végére pedig, a kilencedik helyre a Lenovo került. Az ügyfélszolgálati email-üzenetekben 16,7 pontos átlagot értek el a vállalatok. Ebben a kategóriában a Hewlett-Packard került az élre 19,8 ponttal, a második helyen a Lenovo végzett 17,5 ponttal, a harmadikon a Samsung, a negyediken az LG és az Acer, az ötödiken pedig a Huawei.

A sajtóközlemények érthetőségében mindössze 6,6 pontos átlagot hoztak a vizsgált cégek. Ezen a területen a Huawei jeleskedett, miután az elérhető 20 pontból 10 ponttal az első helyre került. A második a Sony lett, a harmadik az LG, a negyedik a Samsung, az ötödik az Acer, a hatodik pedig az Apple.

Kulcsszavak: média

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09