Dell: a mobileszközök segítik a családok kommunikációját

forrás: Prím Online, 2014. szeptember 11. 13:49

A Dell nyilvánosságra hozta iskolakezdési felmérésének eredményeit, amely a családon belüli kommunikációt, illetve az ezt támogató eszközök beszerzésében szerepet játszó szempontokat vizsgálta.

A Dell „Amikor a tanulás és a tettek találkoznak” című kutatása szerint két tendencia figyelhető meg:


·    egyrészt a szülők (64%) és a diákok (75%) is a sokoldalú, munkára és szórakozásra egyaránt alkalmas készülékeket részesítik előnyben,
·    másrészt általában ezeket az eszközöket nem közösen használják a családtagok. Mind a szülők, mind a diákok több mint kétharmada (78% és 77%) ritkán vagy egyáltalán nem osztja meg másokkal a készülékeit.

 



Hogyan kommunikálnak a szülők a gyerekekkel?

A felmérés szerint az egymástól távol élő szülők és gyermekek másként kommunikálnak egymással, mintha azonos helyen élnének. A távoli iskolába járó gyerekek szüleinek több mint fele (55%) kevesebbet beszél ugyan gyermekével, de az SMS-nek és az e-mailnek köszönhetően mégis többet érintkeznek.

Nagyrészt a mobileszközöknek köszönhetően a földrajzi távolság már nem szab gátat a kommunikációnak. A 16 és 19 év közötti gyermeket nevelő szülők 84 százaléka, és a diákok 90 százaléka szerint a számos technológiai eszköz révén nagyon egyszerű tartani a kapcsolatot a családtagokkal. A megkérdezett szülők 30 százaléka, valamint a diákok 35 százaléka egyébként még akkor is SMS-ben teszi fel a másiknak kérdéseket, ha ugyanabban a házban tartózkodnak.

Mi történik az egyedül maradt szülőkkel, mialatt gyermekeik a felsőoktatási intézményben vannak? A távollevő diákok szülei ötből négy esetben (80%) nagy valószínűséggel többet SMS-eznek gyermekeikkel, mint azok, akik egy fedél alatt élnek. Ötből több mint hárman (62%) videohívások útján is kapcsolatban maradnak velük.
 
Kütyük az osztályteremben és azon kívül

A Dell felmérése megmutatta, hogy a gyerekek aktívan kihasználják laptopjaikat és táblagépeiket látókörük szélesítéséhez a tanulmányaik során, valamint az eszközök segítik a fiatalokat az elméleti tudás alkalmazását a gyakorlatban is.

·    Tízből kilenc diák és a szüleik is egyetértenek abban, hogy a jelenleg elérhető készülékek jelentősen megkönnyítik a tanulást, hiszen elérhetővé teszik az információt az osztálytermen és könyvtáron kívül is.
·    A mobilitás kulcsfontosságú a tanulás folyamatában: a megkérdezett diákok több mint fele útközben is tanul, ha van néhány szabad perce, és több mint háromnegyedük (77%) csatlakozik az internethez a tanóra után, hogy további információkat kutasson fel egy témáról.
·    Ezenfelül tízből heten (69%) használtak már online „útmutató” videókat a tanórán tanultak kiegészítésére, hogy pótolják a megértést esetleg gátló hiányosságokat.
 
Hogyan választunk készüléket?

A válaszadó diákok közel hatvan százaléka (59%) tervezte laptop vagy táblagép vásárlását a tanév kezdete előtt. Azoknak a tanulóknak, akiknek a szüleik vásárolják meg az eszközt, több mint fele (53%) válaszolta, hogy teljes vagy majdnem teljes mértékben az ő véleményük számít, míg egynegyedük (27%) részben képes beleszólni a döntésbe. A tanulók és a szülők eltérő helyeken keresik a megbízható, „szakértő” vásárlási tanácsokat: a szülők többnyire értékeléseket olvasnak (83%), míg a diákok inkább a közösségi média platformjain kérnek tanácsot (41%).


A Dell megbízásából a Harris Poll nemzetközi kutatócég által készített felmérés keretében több mint 1000 embert kérdeztek meg az Amerikai Egyesült Államokban, köztük 506 tizenhat és tizenkilenc év közötti felsőoktatási képzésben résztvevő vagy továbbtanulni kívánó tanulót, illetve 505 hasonló korú diákot nevelő szülőt.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG új tévéivel sosem látott megoldások költöznek a nappaliba

Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk. Mesterséges intelligencia, elképesztő grafikus teljesítmény és kábelmentes kialakítás – az LG legújabb televíziói számos felhasználási lehetőséget és minden eddiginél lenyűgözőbb vizuális élményt kínálnak.

2024. április 16. 19:47

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.

2024. április 16. 14:55

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09