Megjelent az AIDA64 4.70-es verziója

Fókuszban a külső segédkijelzők és a Windows 10 támogatása

forrás: Prím Online, 2014. október 7. 12:07

Elkészült az AIDA64 rendszer-információs szoftvercsalád új, 4.70-es verziója, amely számos külső kijelző közvetlen támogatásával szolgálja ki a rendszer állapotát folyamatosan monitorozni szerető felhasználók igényeit. A portfólió mind a négy kiadása megkapta a frissítést. Az új verzió hivatalosan is támogatja a Windows 10 és a következő Windows Server nemrég elérhetővé vált technikai előzetesét.

kijelzőtípuson képes közvetlenül megjeleníteni a mért érzékelőadatokat. A fejlesztők egyben javítottak a párhuzamos és soros portra csatlakozó LCD-k, a monokróm kijelzők, valamint a Razer SwitchBlade UI eszközök kezelésén is. Az új AIDA64 ezen felül információval szolgál a legújabb AMD és NVIDIA grafikus vezérlők CUDA 6.5, Mantle és OpenGL 4.5 felületéről, valamint támogatja a legújabb SSD-ket.

 

 

„A PC állapotával kapcsolatos adatok külső kijelzőkön való megjelenítése az AIDA64 egyik kedvelt és egyedi szolgáltatása, a legújabb frissítésben ezért is fektettek a fejlesztők nagy hangsúlyt ennek a továbbfejlesztésére. A teljes képernyős alkalmazásokat futtató felhasználóink így már a legelterjedtebb külső kijelzőkön problémamentesen tudják követni az olyan, a rendszer működése szempontjából fontos paramétereket, mint a hőmérsékletek, működési frekvenciák, kihasználtság, ventilátor-fordulatszám és feszültségek – emelte ki Tóth Péter, az AIDA64 termékek hivatalos magyarországi disztribútorának, a SZEROTO Kft.-nek az ügyvezető igazgatója.

 

Új szolgáltatások és fejlesztések

 

· Az alábbi LCD és VFD kijelzők támogatása: Acer Idea 500, Adafruit, Aquaero, AX206, BWCT, CH424, Crystalfontz, ct-Mausekino, Cwlinux, Dangerous Prototypes HD44780, Futaba DM-140GINK, Futaba MDM166A, GLCD2USB, IkaLogic, LCDInfo USB13700, LCDInfo USBD480, LPT, Matrix Orbital LK RS232, Matrix Orbital GLK RS232, Odroid-Show, Phidget, picoLCD, POS, Pyramid, Roccat Valo, Samsung SPF, SoundGraph iMon LCD, SpikenzieLabs MPTH, Sure Electronics, Trefon, USB2LCD+, Wallbraun LUI, Yoctopuce

 

· Microsoft Windows 10 Technikai Előzetes és Windows Server 2015 Technikai Előzetes támogatása

 

· Razer SwitchBlade UI LCD továbbfejlesztett kezelése

 

· LGA2011-v3 foglalatú alaplapok támogatása

 

· CUDA 6.5, OpenGL 4.5 támogatás

 

· AData SP610, AData SP910, Corsair Force LX, Corsair Neutron, Corsair Neutron GTX, OCZ Arc 100, Seagate 600, SanDisk Extreme Pro, SanDisk X300s SSD-k támogatása

 

· AMD Radeon R9 285 GPU diagnosztikája

 

· NVIDIA GeForce 900 GPU-család diagnosztikája

 

Újdonságok az AIDA64 v4.00 kiadás óta

 

  • Microsoft Windows 8.1 Update 1 és Windows Server 2012 R2 Update 1 támogatás
  •  
  • OpenCL GPGPU sebességmérő csomag
  •  
  • Többszálú memória stresszteszt SSE, SSE2, AVX, AVX2, FMA, BMI és BMI2 gyorsítással
  •  
  • AMD Mantle grafikus vezérlő diagnosztika
  •  
  • 64 bites optimalizált sebességmérés AMD „Kaveri”, „Bald Eagle”, „Mullins” és „Beema” APU-n
  •  
  • 64 bites optimalizált sebességmérés Intel Atom C2000 „Avoton” és „Rangeley” SoC-okon
  •  
  • 64 bites optimalizált sebességmérés Intel „Bay Trail” asztali, mobil és tablet SoC-okon
  •  
  • Intel „Haswell Refresh” platform és Intel „Wildcat Point” PCH teljeskörű támogatása
  •  
  • Új LCD és VFD kijelzők támogatása: Abacom (ExpertProfi), AlphaCool, Digital Devices, LCD2USB, Mad Catz Venom, Matrix Orbital LK, Matrix Orbital GLK, Matrix Orbital GX, nMedia Pro-LCD, Pertelian X2040, SDC Megtron, SoundGraph iMon VFD, VL System LIS, VL System LIS 2
  •  
  • Intel „Broadwell” CPU bővített támogatása
  •  
  • AMD „Carrizo” és „Toronto” APU-k előzetes kezelése
  •  
  • Intel Quark X1000 „Clanton” SoC előzetes kezelése
  •  
  • Intel „Skylake”, „Cherry Trail”, „Denverton” processzorok előzetes kezelése
  •  
  • Intel „Haswell-E” CPU és DDR4 memória modulok bővített támogatása
  •  
  • DDR4 XMP 2.0 memóriaprofilok támogatása
  •  
  • Intel H97 és Z97 lapkakészletes alaplapok támogatása
  •  
  • AM1 foglalatú alaplapok támogatása
  •  
  • SMTP SSL támogatás
  •  
  • XSL fájlok továbbfejlesztett kezelése
  •  
  • Átalakított Direct3D Compute Shader eszköz listázás
  •  
  • CUDA 6.0, OpenGL ES 3.1 támogatás
  •  
  • OpenCL 2.0 bővített támogatás
  •  
  • VirtualBox v4.3 és VMware Workstation v10 támogatása
  •  
  • A-Data SP920, Crucial M550, Intel 730, OCZ Vector 150, OCZ Vertex 460, Plextor M6M, Plextor M6S, Samsung 845DC Evo, Samsung 850 Pro, Samsung XP941 SSD támogatás
  •  
  • AMD Radeon R5, R7, R9 GPU-család diagnosztika
  •  
  • nVIDIA GeForce 700 és 800 GPU-család diagnosztika

 

Abacom LCD kijelző

 

Az AIDA64 programcsalád tavaly november óta három üzleti és egy otthoni felhasználóknak szánt kiadást tartalmaz. A hardverdiagnosztikai funkciókkal kibővített csúcstermék, az AIDA64 Business mellett elérhető a kifejezetten hardver- és szoftverleltározási célokra használható, olcsóbban licencelhető AIDA64 Network Audit, valamint a teljesen önállósított AIDA64 Engineer, amely az otthoni felhasználóknak szánt AIDA64 Extreme verziónál immár több szolgáltatást kínál.

  

Árak és elérhetőség

 

A szoftvert Magyarországon a SZEROTO Kft. forgalmazza. Az AIDA64 Business IT-eszközmenedzsment szoftvert vállalati felhasználóknak kínálják. Ez a kiadás részletes hardver- és szoftverleltárt készít a céges gépparkról, valamint távoli funkciókkal teszi egyszerűbbé a gépek karbantartását. A termék nettó ára egyéves követéssel 10 számítógépig 49 000 Ft, 100 gépre 365 000 Ft, 200 géptől pedig egységesen 750 000 Ft.

 

Ugyancsak üzleti felhasználók számára készült a kifejezetten hardver- és szoftverleltár készítésére használható AIDA64 Network Audit, melynek nettó ára egyéves követéssel, 10 gépig 24 500 Ft, 100 gépre 182 500 Ft, 200 géptől pedig egységesen 375 000 Ft.

 

Szintén cégeknek, informatikus szakembereknek ajánlják az AIDA64 Engineer rendszerdiagnosztikai és sebességtesztelő szoftvert, mely rendkívül részletes információkat szolgáltat a hardverkomponensekről és a telepített programokról, képes a gép teljesítményének mérésére, és segíti a hibák felderítését. E kiadás nettó ára egyéves követéssel, egy mérnök vagy technikus részére, korlátlan számú PC vizsgálatára 49 000 Ft. Az üzleti termékeket az oktatási intézmények 50%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg.

 

Az otthoni felhasználóknak a díjnyertes hardverfelismerő motorja és sebességmérő funkciói révén népszerű AIDA64 Extreme-et kínálják, mely bruttó 9741 Ft-tól vásárolható meg. A termékhez a diákok és a gyengénlátók 50% kedvezménnyel juthatnak hozzá. Az árak megtekinthetők, a termékek megvásárolhatók, illetve árajánlat kérhető a hivatalos oldalon.

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a Neumann Társaság az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a csapattagok közötti kooperációra, ami a vállalati munkakultúrára is felkészíti a fiatalokat.

2024. március 20. 16:03

MI festőrobot szórakoztatta a nézőket a Magyar Ifjúsági Robot Kupán

Az előző évek közkedvelt versenyszámaival, így többek közt a robotszínházzal, robotfocival és a menekítő robotok mérkőzésével zajlott le a 17. Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) Nyíregyházán. A versenyt a Neumann Társaság megyei szervezete, a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Robot Kupa Alapítvány szervezésében, a Neumann Társaság kiemelt szakmai támogatásával bonyolították le.

2024. március 12. 19:17

Újabb Apple Premium Partner üzlettel erősít az iSTYLE a Westendben

Az iSTYLE, az Apple termékek vezető hazai viszonteladója, a mai napon megnyitotta második Apple Premium Partner üzletét a Westend City Centerben. A lépés fontos mérföldkő az iSTYLE életében, hiszen az új flagship store árukínálata, magasan képzett munkatársai és minőségi szolgáltatásai még közelebb hozzák az ikonikus Apple Store-ok vásárlási élményét a hazai közönséghez.

2024. március 8. 18:00

Google atombomba: kombinált Core, Spam és HCU algoritmus frissítés egyszerre

A Google a tegnapi napon bejelentette, hogy több intézkedést is bevezet, amelyek célja a keresési eredmények minőségének javítása.

2024. március 6. 14:39

Átadták a Marketing Diamond Awards győzteseinek járó díjakat

Február 7-én, a MARKETING TRENDFORUM keretén belül, az ETELE CINEMA-ban rendezett eseményen adták át a Marketing Diamond Awards 2023-as elismeréseit. Idén a Pentacom lett az „Az Év Ügynöksége”, míg a Billingo Technologies Zrt. érdemelte ki az „Az Év Vállalata” díjat. A 34 tagú, meghatározó hazai hirdetőkből és ügynökségi szakemberekből álló zsűri szavazatai alapján „Az Év Marketingnagykövete” címet a Kiszervezett Marketing kapta. 

2024. február 14. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05