Tabletták válthatják ki a tanulást

forrás: Prím Online, 2014. október 8. 11:14

Egy neves amerikai kutatóintézet szerint már 30 éven belül lehetséges lesz bármilyen információt, tudásanyagot tabletták segítségével az emberi szervezetbe juttatni. Ha mindez igazzá válik, eltűnhetnek a nyelviskolák, hétköznapi tevékenységgé válhat a fordítás, sőt az oktatás egésze okafogyottá válhat. Az alvás közbeni nyelvtanulás már működik.

30 éven belül nyelvtanuló tabletta?


Nicholas Negroponte, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatója szerint 30 éven belül képesek leszünk arra, hogy egy tablettát bevéve egy teljes nyelvet vagy bármilyen más tudásanyagot a magunkévá tegyünk. A tabletta bevételekor annak összetevői és az információ a véráramba kerül, majd a vér közvetítésével jut el az agyba, ezáltal az illető megszerzi a teljes tudásanyagot bármilyen erőfeszítés nélkül.


Különböző tabletták lehetnek majd a különböző ismeretanyagok elsajátítására, egy tabletta tartalmazná például az angol nyelv ismeretanyagát, egy másik pedig az angol irodalom teljes tudástárát. Így akár bárkiből profi tolmács, vagy fordító is lehet.


Számos tudós erősítette meg Negroponte állítását, miszerint ez valóban lehetséges lesz harminc éven belül. A Harvard Egyetem kutatóinak már tavaly sikerült kémiai szerekkel az agy tanulási képességeit úgy fokozni, hogy például az abszolút hallás is tanulható vált.


Kutató vagy jós?


A kutató nem ismeretlen a technológiai vívmányokat nyomon követők előtt, hiszen ő volt az, aki már 1984-ben megjósolta, hogy a számítógépes egér hamarosan elbukik, és helyette hatékonyabb lenne a mutatóujjunkat használni erre a célra. Eleinte még a gondolat ellen is sokan tiltakoztak, mondván, hogy ehhez kicsi a képernyő felbontása, a kezünkkel eltakarnánk, vagy az ujjunkkal folyamatosan bepiszkítanánk a képernyőt. Ha belegondolunk, ma minden érintőképernyős eszköz ezen elv alapján működik, az okostelefonoktól kezdve a tabletekig.


1995-ben felvetette, hogy miért ne vásárolhatnánk újságokat és magazinokat online, és olvashatnánk azt a képernyőn. Akkor szintén mindenki nevetségesnek tartotta az ötletet, ám mára ez is természetessé vált.


Negroponte szerint sok olyan „jóslata” volt, amit először mindenki halott ügynek gondolt, ám végül mégis arrafelé haladt a technikai fejlődés. Ha legutóbbi előrejelzése is beigazolódik, akkor könyvek fölött görnyedni, vagy egy tanteremben ülni és az igék ragozását tanulni órákon át: elfelejthető tevékenységek lesznek.


Míg nincs tabletta, alvás közben is tanulhatunk nyelveket


Svájci pszichológusok csapata bizonyította be nemrégiben, hogy hatékonyabban lehet alvás közben nyelveket tanulni, mint ébren. A Cerebral Cortex by the Swiss National Science Foundation tudományos folyóiratban publikált kutatási eredményeik szerint az újonnan tanult idegen szókincs alvás közben is rögzül a memóriában – írja a gyorsforditas.hu.


Kutatásukban 60 német diákot kértek fel arra, hogy este 10-kor kezdjenek el addig soha nem látott holland szavakat tanulni. A csoport felét elengedték aludni, és alvás közben hallgattatták velük az új szavakat, míg a csoport másik felének ébren kellett ugyanezt tennie. Az alvókat éjjel kettőkor felébresztették, és mind a 60 diákot tesztelték, mennyire tudják lefordítani az új szavakat. Azt találták, hogy azok, akik álmukban hallgatták a szavakat, sikeresebben le tudták fordítani azokat, mint az ébren lévők.


A tanulmány kitért arra is, hogy az ébren lévők egyszerűen azért teljesítettek rosszabbul, mert kialvatlanok voltak.

 

Forrás: http://gyorsforditas.hu


 

Kulcsszavak: tudomány oktatás

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09