Nemi bűncselekménynek nevezte meztelen fotóinak közzétételét Jennifer Lawrence

MTI Sajtóadatbank, 2014. október 8. 17:27

Nemi bűncselekménynek nevezte Jennifer Lawrence Oscar-díjas amerikai színésznő azt, hogy augusztus végén egy vagy több hacker az interneten róla készült privát meztelen fotókat tett közzé.

"Ez nem botrány, hanem nemi bűncselekmény" - hangoztatta a 24 éves filmsztár a Vanity Fair Magazin internetes kiadásában kedden megjelent nyilatkozatában. Lawrence a szexuális kizsákmányoláshoz és erőszakhoz hasonlította azt, hogy valaki hasznot akart húzni ilyen felvételekből. Az emberiességtől elszakadtnak, felelőtlennek és üresnek nevezte az elkövetőt. Nem kímélte azokat sem, akik a számítógép monitorán a szemüket legeltették a felvételein.  "Bárki, aki megnézte azokat a képeket, szexuális kihágást követett el. Önöknek lapítaniuk kellene a szégyentől" - mondta.
 

 Kitért arra is, hogy nem akar dühbe gurulni, amikor az ismerősei elismerik, hogy látták a fotóit. Ilyenkor arra gondol, nem engedte meg nekik, hogy a meztelen testét nézegessék. Pőre fotóinak közzétételét követően a színésznő most szólalt meg először a nyilvánosság előtt. Nyilatkozatát teljes terjedelemben novemberi számában közli majd a Vanity Fair magazin. 
 

Jennifer Lawrence mellett állítólag a nemzetközi művészvilág és szórakoztatóipar mintegy 100 ismert női szereplőjének képeit is feltöltötték a világhálóra. Közöttük volt, Ariana Grande, Mary Elizabeth Winstead, Kate Upton, Lea Michelle, Rihanna, Victoria Justice, Kirsten Dunst, Kristen Ritter, Yvonne Strahovski, Bar Rafaeli, Cara Delevingne, Kim Kardashian, Mary-Kate Olsen és mások.
 

Az Apple szeptember 2-án cáfolta, hogy a rendszereinek, köztük az iCloud feltörlésével juthattak hackerek sztárokról készült meztelen felvételekhez. A cég ugyanakkor elismerte, hogy egyes celebek fiókjaihoz célzott támadások eredményeképpen - felhasználói nevek, jelszavak és biztonsági kérdések ismeretében - hozzáfértek.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05