Élményalapú programozó iskola nyílt gyerekek számára

forrás: Prím Online, 2014. október 21. 17:18

A programozást egészen fiatal korban el lehet kezdeni; már az alsó tagozatosok is könnyen megtehetik az első lépéseket. Az ehhez szükséges tudást és az első sikerélményeket az idén indult, Budaörs és Gödöllő után az első fővárosi iskoláját nyitó Logiscool-ban szerezhetik meg a gyerekek.

A digitális írástudás elsajátítása egyre fiatalabb korban kezdődik és egyetértés van abban is, hogy a programozás a jövő nyelve. Hogy az igény már most is kézzel fogható a szülők részéről, a Logiscool délutáni iskolák iránti érdeklődés is bizonyítja. Az idén januárban indult szervezet mindössze háromnegyed év alatt már a harmadik suliját nyitja, és az október 20-án átadott budai iskola az első, amely a fővárosi gyerekek számára jött létre. Az IBS volt épületében, 300 négyzetméternyi, kétszintes elrendezésével egyúttal ez az eddigi legnagyobb iskola is.

A terjedő iskolahálózat sikerét az élmény alapú oktatási módszer adja, hiszen a diákok már az első órák végére egyszerűbb saját programokat, játékokat írnak. Az alapokat kifejezetten gyerekek számára kifejlesztett programnyelvvel oktatják, az algoritmikus gondolkodást úgynevezett „géptelen” játékokkal is fejlesztik. A tanév időszakában tartott délutáni kurzusok mellett rendkívül népszerűek a Logiscool nyári programozó táborai is, már az első évben több száz gyerek vett részt a számítógépes játékkészítő, „hacker” és robotprogramozó táboraikon.  

„Programozni bárki tud! Hiszünk abban, hogy a jövő legfontosabb tudásának elsajátítása lehet élvezetes és vidám dolog.  A nyelvtanulás fontosságát ismertük fel 10-15 évvel ezelőtt, most emellett hasonló fontosságot kap a programozás is, hogy digitális írástudókká váljanak gyermekeink” – hívta fel a figyelmet  a megnyitón dr. Breuer Anita, a Logiscool ügyvezető igazgatója. „Valamennyi intézményünkben odafigyeltünk arra, hogy a diákok modern, inspiráló,  környezetbe kerüljenek. Ezt szolgálja, hogy mindenkinek saját laptopja lehet, és hogy komoly belsőépítészeti tervezés előzi meg mindig a megnyitást” – mondta el dr. Breuer Anita.

 



Az innovatív, speciális tananyagra épülő kurzusokat a gyerekekhez korban legközelebb álló egyetemisták tartják, akik hamar megtalálják a közös hangot a 7-17 éves diákokkal. A Logiscool diákjai játszva és alkotva, szinte észrevétlenül tanulják meg a programozás alapelveit, rejtelmeit. Ezen kívül a feladatok megoldása felkeltheti, vagy növelheti az érdeklődést a matematika, vagy fizika iránt is, így az iskolai eredmények is javulhatnak. Természetesen nem lesz mindenkiből programozó, de a megszerzett tudás, a logikai gondolkodásmód, a problémamegoldó képesség szinte bármely munkaterületen hasznosítható felnőtt korban. „A diákok megtanulják a logikus gondolkodás alapjait, fejlődik a problémamegoldó képességük, átlátnak bonyolultnak tűnő folyamatokat és nem csak passzív befogadóként használhatják a számítástechnikai eszközöket” – mondta el a Logiscool első budai iskolájának átadóján dr. Breuer Anita.
 

Kulcsszavak: programozás oktatás

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05