Robotokkal és drónokkal árasztja el a világot a CES 2015

forrás: Prím Online, 2014. december 2. 09:31

Soha nem látott mennyiségű robotot és drónt vonultat fel a jövő év legfontosabb és legnagyobb érdeklődéssel várt technológiai seregszemléje a CES 2015. A mobil- és okoseszközök forradalmának köszönhetően a robottechnológia lendületet kapott és egyre inkább betör mindennapi életünkbe. A közeljövő legfrissebb húzótrendjeit január elején bemutató Las Vegas-i tech szupershow-n éppen ezért az eddigieknél lényegesen nagyobb teret kapnak az emberi irányítás nélkül működő gépek.

2015. január 6-9. között Las Vegasban rendezik meg a fogyasztói technológiai szektor legrangosabb iparági kiállítását a Nemzetközi CES-t. A digitális gigafesztiválon több mint 191 ezer négyzetméternyi területen 20 ezer új technológiai termék debütál a nagyközönség előtt. A tech show-ra több mint 160.000 látogatót várnak a szervezők. A CES külön kiállítóteret szentel a 25 legmeghatározóbb technológiai szegmensnek, így többek között saját techzónát kapnak az intelligens járművek, a 3D nyomtatás, a kiberbiztonság, a startupok, a fitnesz tech, a szenzorok, az okosotthonok, az okosórák, vagy a viselhető eszközök. A kiállítás kiemelten fókuszál a robottechnológia és a drónok óriásléptű fejlődést mutató területére.

 



Már nem sci-fi: mindenkinek lehet saját droidja

A robottechnológia kilépett a sci-fi írók által kreált fantasy-térből, a mobil- és okoseszközök forradalmának köszönhetően a különböző funkciókat kiszolgáló robotok és droidok már mindannyiunk ajtaján kopogtatnak. A humanoid szórakoztatóelektronikai eszközöktől a robotizált takarító gépekig, a robottechnológia sok egyéb terület mellett forradalmasíthatja a világgal való interakciót, vagy éppen egészségi állapotunk és környezetünk monitorozását. A CES 18 innovatív robottechnológiai céget vonultat fel, melyek bemutatják az intelligens, önműködő, felhőbe kapcsolt és mobil eszközzel irányítható gépek teljes spektrumát.

„A robottechnológia területén robbanásszerű fejlődés zajlik, a robotok forradalmasítják a tanulást, az üzleti életet, egészségi állapotunk monitorozását, vagy például a háztartásvezetést, köszönhetően annak, hogy a gépek olyan tevékenységeket is képesek elvégezni, amiket az ember nem” – fogalmazott Karen Chupka, a Nemzetközi CES szenior alelnöke.

Forradalom a drónpiacon

A CES-t szervező CEA (Fogyasztói Elektronikai Szövetség) kutatása szerint a hétköznapi használatra gyártott drónok piaca 2015-ben megközelíti majd a 400.000 értékesített eszközt, ami 130 millió dolláros árbevételt és 55%-os növekedést jelent 2014-hez képest. Öt éven belül pedig a civil felhasználású drónok piacának volumene könnyen meghaladhatja az 1 milliárd dollárt is.

„A drónokat és a pilóta nélküli rendszereket számos területen hasznosítják már ma is a sportesemények légi közvetítésétől, ingatlanok bemutatásán át, a természeti katasztrófák helyszínein dolgozó kereső- és mentő csapatok munkájának aktív segítéséig” – fűzte hozzá Karen Chupka.

A drónok 2015-ben először kapnak saját kiállítóteret a CES keretén belül, melynek köszönhetően a szektor vezető vállalatai mutatják be legújabb fejlesztéseiket.
 

Kulcsszavak: CES 2015 robot

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05