Már lehet jegyet venni a Soundra

forrás: Prím Online, 2014. december 2. 12:48

December 1-én 12 óra 1 perctől indult a 2015-ös MasterCard Balaton Sound jegyértékesítése – jelentették be a fesztivál szervezői. Jó hír, hogy az első 10.000 bérletet “early bird” áron, azaz 39.900 forintért lehet megvásárolni. A Sound július 9-12 között lesz Zamárdiban, a bérleteseket pedig egy nulladik nap is várja.

Megújult illetve bővült helyszínekkel, új szolgáltatásokkal és látványos programelemekkel készül a MasterCard Balaton Sound a 2015-ös évre, melyre 12.01-én 12:01-től lehet jegyet vásárolni. Mint ismeretes, a Sound bérletek már évek óta a kapunyitás előtt hetekkel elfogynak, ezért érdemes időben szert tenni rájuk, nem beszélve arról, hogy most az első tízezer jegyet olcsóbban is lehet megvásárolni.

 


A Sound megbízhatóan az elektronikus zenei színtér legnagyobb nemzetközi sztárjait sorakoztatja fel, s a szervezők már dolgoznak azon, hogy ez 2015-ben is így legyen. Ebből – az ígéretek szerint – hamarosan ízelítőt is kapunk, az azonban már bizonyos, hogy a tavaly átalakított rendezvényterület a Balaton vizére épülő új helyszínekkel bővül. Átalakulnak a fő programhelyszínek, a Party Aréna például 30-40%-kal nagyobb lesz és új helyre költözik, a Telekom Terasz pedig – ahol a fellépő sztárokkal lehet majd együtt partizni – teljesen új külsőt kap. Új programhelyszíneket is építenek a szervezők, így immár 30 zenei helyszín szórakoztatja majd a nagyérdeműt. Bővül a szolgáltatások köre is. Egy helyre költözik az összes kemping és lesz egy ún. VIP kemping is, magasabb komfortfokozattal, extra szolgáltatásokkal, saját napozóstéggel bővítve.


Jegyek tehát már kaphatók fesztivaljegy.hu és a balatonsound.hu oldalakon illetve a honlapon felsorolt jegyirodákban.

 

fotó: MTI
 

Kulcsszavak: fesztivál Balaton Sound

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05