Az itt élő külföldieket célozza az új, angol nyelvű egészségügyi webáruház

MTI Sajtóadatbank, 2014. december 7. 09:43

Angol nyelven is elindította webáruházát a Budapest VIII. kerületében működő, magyar tulajdonú Gyógyhír Patika, amelynek tulajdonosai az online forgalmuk megduplázódását várják e lépéstől.

Mező Gizi, a patika ügyvezetője  az MTI-nek hangsúlyozta, hogy jelentős lehet a webes patikai értékesítés által el nem ért, ugyanakkor arra valószínűleg fogékony Magyarországon élő külföldiek tábora.
 

A statisztikai adatok szerint 2013. január 1-jén 143 600 volt az érvényes engedéllyel rendelkező,  huzamosan Magyarországon tartózkodó külföldiek száma, és 42,6 százalékuk él Budapesten, feltételezhető, hogy számukra fontos az angol nyelvű online vásárlás lehetősége - tette hozzá.
 

A Gyógyhír tulajdonosai azt szeretnék elérni, hogy a webes értékesítés az angol nyelvű szolgáltatás révén meghaladja a 10 százalékot. Magyar nyelvű webáruházuk több mint négy éve indult, és mára a patika teljes évi 300 millió forintos forgalmának 5 százalékát adja.
 

A patika minimális, 1-2 százalékos árbevétel arányos  nyereségének elérésében, illetve növelésében meghatározó lehet a webáruház teljesítménye - mondta az ügyvezető. "Ez jelentős versenyelőnyt jelenthet a piacon, hiszen a több mint 2300 gyógyszertár közül 46 patika webáruháza szerepel az ÁNTSZ hivatalos listáján, és ezek közül sem működik mindegyik" - tette hozzá.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09