A japánok már víz alatti városokat terveznek…

forrás: Prím Online, 2014. december 7. 12:52

Utópia vagy valóság? Az Ocean Spiral tervezői szerint 15 éven belül felépülhet az első víz alatti város, mely 5000 embernek biztosítana otthont.

Az Ocean Spiral egyfajta utópisztikusnak tűnő válasz az ökológiai válságra, noha az éghajlatváltozás és a tengerszint emelkedés, a szökőárak és földrengések valóban komoly fenyegetést jelentenek a szigeteken élő közösségek számára. A víz alatti ökováros egy lehetséges megoldást nyújthat a tengerszint emelkedés következtében veszélybe kerülő szigetek lakói számára, írja az Impress Magazin.

 



A gömbváros a vízfelszínen lebeg


A tengerfenékhez rögzített önfenntartó víz alatti város megvalósításának technológiai feltételei egyelőre még nem adottak, a japán tervező cég a Shimizu Corporation azonban folyamatosan kutatásokat végez annak érdekében, hogy 15 éven belül sikerüljön vízre bocsátani az első prototípust, mely 5000 lakónak biztosítana otthont és munkahelyet.

A japán Shimizu cég tervezői, akik arról híresek, hogy elképesztően utópisztikus rendszereket terveznek, azt nyilatkozták, hogy az Ocean Spiral egy lehetséges megoldást nyújthat a tengerszint emelkedés következtében veszélybe kerülő szigetek lakói számára. Szeretnék megvalósítani, hogy a tenger befogadja az emberi közösséget, hiszen az Ocean Spiral a mélytengeri világ végtelen lehetőségeinek kiaknázásával új életteret adna az emberek számára.

 



Megtermeli saját energiaszükségletét


Az elgondolás szerint a víz alatti város három részből állna. Egy 500 méter átmérőjű vízfelszínen lebegő gömbből, melynek felső része, a kupola a vízfelszínhez kapcsolódna, alsó része pedig egy 15 kilométer hosszú spirállal kapcsolódna a 3-4 kilométer mélységben a tengerfenékhez. A város energiaellátását a tengerfenék biztosítja majd, melynek technológiai megvalósításához még tudósok végzik a kutatásokat az elkövetkező években. A lakóházak és az irodák a kupolarészben kerülnének kialakításra.

Shimizuék ökovárosa egy környezetbarát konstrukció lenne, mely semmilyen káros hatást nem okoz a tengeri élővilágra. Működéséhez szükséges energiát saját maga termelné meg, a víz alatti megújuló energiaforrások felhasználásával.


Az óceán fenekén lévő áramfejlesztő generátorok a vízhőmérséklet különbségből adódóan termelnének áramot az óceáni hőenergia átalakítás technológia alkalmazásával. A város ivóvízellátását a tengervízből állítják elő hidraulikus pumpák segítségével.


A project tervezőcsapata együttműködik a Tokyo Egyetem szakértőivel, minisztériumokkal, és különböző energia cégekkel, hogy az Ocean Spiral terve meg tudjon valósulni, és remélik, hogy a finanszírozásához támogatást ad majd az állam illetve további befektetőket keresnek még a magánszektorból is.

Forrás: www.impressmagazin.hu

 

Kulcsszavak: tudomány

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09