Stephen Hawking: elvesztjük a gépek ellen vívott háborút

forrás: Prím Online, 2014. december 9. 08:32

A mesterséges intelligencia az emberiség végét jelentheti – figyelmeztetett Stephen Hawking brit asztrofizikus. A kerekesszékhez kötött és hangszintetizátorral kommunikáló tudós szerint a gépek képesek lesznek újratervezni magukat és behozhatatlan előnyre tehetnek szert az emberrel szemben.

Ha nem vigyáz az emberiség, akkor olyasmi történhet, mint a Mátrix és a Terminátor című fantasztikus filmekben: a gépek már a közeljövőben veszélyessé válhatnak, mert képesek lesznek egyre gyorsabban újratervezni magukat, sőt olyan fegyvereket hozhatnak létre, amelyeket az emberek már nem is értenek – mondta Stephen Hawking a BBC-nek az InfoRádió összeállítása szerint.

"Moore törvénye szerint a számítógépek minden másfél évben megduplázzák a sebességüket és memóriájukat. A veszély az, hogy a számítógépek intelligenciát fejlesztenek ki és átveszik az uralmat. Az embert fékezi a lassú biológiai evolúció és nem tud majd versenyezni a mesterséges intelligenciával" – fejtegette ki Hawking, aki szerint az emberiségnek új bolygókat kell gyarmatosítania, mert a technológia fejlődése miatt a következő 1000-10 000 évben szinte bizonyosan katasztrófa vár a Földre.

Nemrég hasonló véleményének adott hangot a következő Steve Jobsnak tartott Elon Musk is, aki szerint a robotok úgy törölhetik el az emberiséget, mint valami ócska spamet.

Más szempontból néz a dolgokra az egyik legelismertebb jövőkutató, Ray Kurzweil, aki szerint a gépek fejlődése pár éven belül elvezethet az örök élethez.

HVG.hu

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05