Gondolatátvitel jöhet már 2020 előtt

forrás: Prím Online, 2014. december 14. 12:36

A fogyasztók elvárják, hogy a technológia és az összekapcsolhatóság egyre nagyobb szerepet játsszon a mindennapi élet valamennyi területén – a fürdőszobatükörtől a járdán át a gyógyszeres üvegekig. Egyre inkább megbarátkoznak olyan elgondolásokkal, melyek nem olyan régen még csak a képzelet világában léteztek – gondoljunk csak a háztartási robotokra vagy a gondolatátvitelre.

A „10 legújabb fogyasztói trend 2015-ben és a közeljövőben” címet viselő jelentésben szereplő meglátások az Ericsson ConsumerLab nemzetközi kutatási programjának eredményein alapulnak. A kutatások idén elsősorban a Johannesburgban, Londonban, Mexico City-ben, New Yorkban, Moszkvában, San Francisco-ban, Sâo Paulo-ban, Sanghajban, Sydney-ben és Tokióban élő 15-69 éves okostelefon-tulajdonosokra irányultak – a reprezentatív statisztikai minta 85 millió gyakori internet-felhasználó véleményét tükrözi.

A jelentésből kitűnik, hogy az okostelefonok korábban elképzelhetetlen hatással bírnak a társadalom jelentős részére. A fogyasztók újabb és újabb alkalmazásokat próbálnak ki és azokat tartják meg, amelyekről úgy gondolják, hogy javítják, gazdagítják, sőt akár meghosszabbítják az életüket. Mindez olyan gyors ütemben zajlik, hogy észre sem vesszük, beállítódásaink és viselkedésünk minden korábbinál gyorsabban változik. A nemrég még elképzelhetetlennek tűnő termékek és szolgáltatások manapság gyorsan terjednek a fogyasztói piacon. Öt évvel 2020 előtt a jövő közelebbinek tűnik, mint valaha.

2015-ben és az azt követő időszakban az alábbi 10 fogyasztói trend várható:

1. A jövő a streamingé. A médiafelhasználói szokások nemzetközi szinten egyre inkább egységesülnek. A nézők az egyszerűen használható on-demand szolgáltatásokat részesítik előnyben, ahol a videó tartalmak különféle platformokon hozzáférhetők. 2015 történelmi év lesz, mivel előreláthatóan ez lesz az első olyan év, amikor többen néznek majd heti rendszerességgel streamelt videót, mint hagyományos sugárzású televíziós adást.

 



2. Intelligens otthonok. A fogyasztók élénken érdeklődnek a szenzoros háztartási berendezések iránt, amelyek figyelemmel kísérik a víz- és áramfogyasztást vagy éppen a családtagok érkezését és távozását.

3. Gondolatátvitel. Folyamatosan jelennek meg a kommunikáció új formái, amelyek új utakat nyitnak az ismerősökkel és családtagokkal való kapcsolattartásban. Számos okostelefon-tulajdonos vágyik olyan hordható eszközre, amely lehetővé teszi a gondolatok révén történő kommunikációt – és sokan úgy vélik, hogy 2020-ra ez már bevett módja lesz a kommunikációnak.

4. „Intelligens” polgárok. Az intelligens városok elképzelése nagyon érdekes – csakhogy ez az intelligencia jelentős részben csupán a mellékhatása az emberek mindennapi viselkedésében bekövetkező változásoknak. Ahogyan az internet révén egyre tájékozottabbá válunk, egyre hatékonyabb döntéseket hozunk. A fogyasztók szerint 2020-ra mindennapossá válik a forgalomsűrűségi térképek és az energiafogyasztás-összehasonlító és valós idejű vízminőségmérő alkalmazások használata is.

 



5. Megosztáson alapuló gazdaság. Ahogyan az Internet segítségével az információk megosztása minden korábbinál egyszerűbbé és hatékonyabbá válik, egyre közelebb kerülnek a megosztáson alapuló gazdaságban rejlő hatalmas lehetőségek. Az összes okostelefon-tulajdonos fele nyitott rá, hogy kiadja üresen álló szobáját, kölcsönadja használaton kívüli háztartási berendezéseit, szórakoztató vagy sporteszközeit, hiszen az eszközök megosztása kényelmes és pénztakarékos megoldást jelent.

6. Digitális pénztárca. Az okostelefon-tulajdonosok 48 százaléka szívesen használná a telefonját fizetésre különféle termékek és szolgáltatások vásárlásakor. Ezen felhasználók 80 százaléka pedig úgy gondolja, hogy 2020-ra összes vásárlásukat okostelefonon fogják fizetni.

7. Személyes adatok. Bár nincs semmi gond az információk cseréjével, ahol ennek gyakorlati haszna van, az okostelefon-tulajdonosok egyre kevésbé szeretnék, ha nyilvánossá válna, hogy éppen merre járnak, és mivel foglalkoznak. Az okostelefon-tulajdonosok 47 százaléka szeretné, ha elektronikusan fizethetne anélkül, hogy a rendszer automatikusan továbbítaná a személyes információikat. Az okostelefon-tulajdonosok 56 százaléka szeretné, ha az interneten folyó teljes kommunikáció titkosítva zajlana.

8. Hosszabb élet. Az okostelefon-tulajdonosok úgy látják, hogy a különféle felhő-alapú szolgáltatások egészségesebb és hosszabb életet biztosíthatnak. A válaszadók szerint a futáshoz használt különféle alkalmazások, pulzuszámlálók és az ételeinket ellenőrző intelligens tányérok alkalmazásonként akár két évvel is meghosszabbíthatják az emberi életet.

9. Háztartási robotok. A fogyasztók jelentős részének tetszik mindennapi háztartási munkákat segítő háztartási robotok elképzelése. 64 százalékuk gondolja úgy, hogy 2020-ra a háztartási robotok jelenléte teljesen általánossá válik.

 



10. A gyerekek növekvő szerepe. A gyerekek továbbra is nagy szerepet játszanak majd az egyszerűen használható Internettel kapcsolatos igények növekedésében, ahol a fizikai világ elektronikusan összekapcsolt, éppen úgy, mint a készülékeik képernyője. Az okostelefon-tulajdonosok 46 százaléka szerint a gyerekek azt várják, hogy mire felnőnek, minden tárgy csatlakoztatva lesz.

 

hirado.hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05