Optimistán alakul a 2014-es év az online kiskereskedelemben

Várhatóan 266 milliárd forintos forgalom lesz 2014-ben

forrás: Prím Online, 2014. december 15. 13:47

A 2014-es évben is elégedettek lehetnek a hazai e-kiskereskedők, a korábbi évekhez hasonlóan jelentősen tovább növekedett az online kiskereskedelmi piac, amely év végéig várhatóan eléri a 266 milliárd forintot és ezzel egy meredekebb növekedési pályára is lép. Az eNET idén először készített középtávú előrejelzést és az idei előzetes felmérések alapján a szakértők bizakodóak: a 2014-es évre vonatkozóan egy optimista, gyorsabb növekedést jelző forgatókönyv megvalósulását vélik a legvalószínűbbnek.

Optimistán alakul a 2014-es év az online kiskereskedelemben


Évről évre hatalmas várakozás övezi az online kiskereskedelem forgalmára vonatkozó bejelentést, a 2013-as évre vonatkozóan ez a mágikus szám 217 milliárd forint volt, ami a teljes magyarországi kiskereskedelmi forgalom 3,1%-ának felelt meg. A nagy kérdés nyilvánvalóan mindenki számára az, hogy egyrészt 2014-ben, másrészt a közeljövőben mire lehet számítani ezen a téren. Az eNET először végzett középtávú előrejelzést a 2014-2018-as időszakra vonatkozóan. A gazdasági környezet változásait figyelembe véve, makrogazdasági és mikroszimulációs modellek ötvözésével a kutatás eredményeként három forgatókönyv – egy optimista, egy pesszimista és egy realista – állt elő. Látva a magyarországi e-kiskereskedelmi piac alakulását, az eNET szakértői a középtávú előrejelzési modell három forgatókönyve közül a 2014-es évre vonatkozóan legvalószínűbbnek az optimista megközelítést tartják. Eszerint 2014-ben a magyarországi online kiskereskedelmi forgalom megközelítőleg 266 milliárd forintot fog elérni, ami mintegy 49 milliárd forintos, 22,5 százalékos növekedést jelentene a 2013-as évhez képest.

 



Az eNET az előrejelzés elkészítéséhez olyan kvantitatív modellt épített, amely a szereplők várakozásain túl a makrogazdasági változók segítségével a piac keresleti oldalát is közelíti. A középtávú előrejelzési modell mindhárom szcenáriója alapvetően növekedést jósol, a különbség annak mértékéből fakad. Az egyes forgatókönyvek között évről évre fokozatosan nő az eltérés, míg a 2014-es évre közel azonos eredményt adnak, addig 2018-ra már jelentősebb differencia kialakulását mutatják.


Ismét meredekebb növekedési pályára állt az online kiskereskedelem


Az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. 2001 óta végez e-kiskereskedelmi kutatásokat, az eredmények pedig mindenképpen biztatóak. A piac gyakorlatilag folyamatosan növekszik és a kezdetek óta minden egyes évben felülmúlta a várakozásokat. De hogyan is alakult pontosan ez a fejlődés?


A 2001 és 2013 közti időszak növekedés szempontból négy szakaszra bontható:


-    2001-2008: Egyenletes, mérsékelt növekedés volt a jellemző, az online kiskereskedelem forgalma 3,2 milliárd forintról egészen 61,6 milliárd forintra nőtt.
-    2009-2010: 2008 után a 2010-ig tartó időszakban a növekedési pálya megváltozott és a korábbiakhoz képest egy intenzívebb növekedés valósult meg. A forgalom valamivel több mint a duplájára emelkedett, ezzel 2010-ben elérte a 132 milliárd forintot.
-    2011-2012: Egy mérsékeltebb növekedési pályára állt vissza a piac, ami részben a magasabb bázisnak is köszönhető. Az internetes kiskereskedelmi forgalom egyre közelebb került a lélektani 200 milliárd forinthoz, de 23 milliárd forinttal elmaradt attól.

 



Kérdés, hogy 2014-ben, illetve a további években megmarad-e ez a meredekebb növekedési pálya, vagy visszaáll a korábban tapasztalt lassabb bővülés? Az eNET várakozásai szerint inkább az előbbi várható.


Az online kiskereskedelemben a 2014-es év egyik legnagyobb durranásának a hazai webáruházak Black Friday keretében meghirdetett akciói számítanak. Ugyan már a korábbi években is voltak ilyen kezdeményezések, de igazán az idei, 2014-es évben teljesedtek ki. Számos médiában lehetett hallani a nagy webáruházak akcióiról és elért eredményeiről. Az internetezők számottevő táborát ragadták magával a kedvezmények olyannyira, hogy csak ezekhez kötődően körülbelül 2,3-2,7 milliárdos forgalmat generáltak a webáruházak számára. De természetesen nem kizárólag a Black Friday akcióknak köszönhető a meredekebb növekedési pályára állás, ez csupán egy a számtalan tényező közül, amelyek hatással voltak a bővülés mértékére. 2014-ben is több új, nagy szereplő jelent meg a piacon, amik jelentős forgalmat bonyolítottak le, emellett pedig a vásárlási szokások átalakulása, az internetes vásárlásba vetett bizalom növekedése is szerepet játszik az erőteljesebb növekedésben. A logisztikai szolgáltatók innovációi, mint például a csomagautomaták megjelenése a termékátvételi lehetőségek kibővítésével még kényelmesebbé teszik az online vásárlást. Mindezek mellett hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a fejlettebb piacokon már egy ideje nagy forgalmat generáló termékkategóriák, mint például a ruházat, baba-mama vagy éppen a játék.


A vasárnapi zárva tartás adhatja az újabb lökést?


A 2015-ös év online kiskereskedelmi szempontból mindenképpen érdekesnek ígérkezik. A korábbi trendeknek megfelelően tovább nő a piac és a növekedés mögött nem várt tényezők is szerepet játszhatnak. Várhatóan 2015 márciusától kezdődően a családi vállalkozások kivételével mérethatártól függetlenül minden boltnak kötelező a vasárnapi zárva tartás. Egyelőre bizonytalan, hogy vajon milyen hatással lesz ez a vásárlási szokásokra, de mindenképpen átalakítja azt, ezért ezzel minden kereskedőnek számolnia kell. E-kiskereskedelmi szempontból a kulcskérdés az, hogy vajon tudnak-e ebből profitálni az e-kereskedők és magukhoz tudják-e csábítani a vasárnapi vásárlókat. Amennyiben igen, akkor ez egy fokozott növekedési ütemet indíthat el a magyarországi online kiskereskedelemben.

 

Kulcsszavak: e-commerce e-kereskedelem

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05