IVSZ: az informatika lehet a gazdasági fejlődés motorja

MTI Sajtóadatbank, 2014. december 28. 11:57

Az idén megvalósult informatikai projektek, a gyorsuló ütemben növekvő szoftverexport, a hazai startup világ élénkülése mind arra utal, hogy rengeteg az informatikában kiaknázatlan lehetőség Magyarországon - mondta Major Gábor, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) főtitkára az MTI-nek.

Hozzátette: a magyar infokommunikációs (IKT) szektor nagyon hatékonyan tud előállítani nemzetközi szinten is versenyképes megoldásokat, ezt mutatja az is, hogy szoftver- és szolgáltatásexportja 2014-ben elérte a 300 milliárd forintot, és az évente 20 százalékos bővülést mellett ez reálisan 5 éven belül megduplázható.
 

Ugyanakkor sok az informatikai ipar növekedését gátló tényező, például a szektorban jelenleg is meghirdetett, de betöltetlen tízezer informatikai álláshely, amely - mivel egy informatikus éves szinten átlagosan 15 millió forint hozzáadott értéket termel - évente 150 milliárd forint kiesés a magyar gazdaságnak.
 

A főtitkár szerint az állam mindemellett 2014-ben, a pénztárgép és az útdíj projekt keretében azzal is szembesült, hogy az informatika nemcsak az adminisztráció csökkentésére, hanem egyúttal az állami bevétel növelésére is használható.
 

Ezek a viszonylag rövid idő alatt megvalósuló és profitot termelő állami beruházások elősegítették az igazságos teherviselést, így az állam elindult tudatosan abba az irányba, hogy informatikai támogatással tegye hatékonyabbá működését - mondta.
 

Major Gábor úgy véli az online árukövetési rendszer majdani letisztult formájára szintén sikerként gondolnak majd, hiszen az is növeli az átláthatóságot.
 

Megjegyezte ugyanakkor, hogy Magyarországon hiányzik az előremutató informatikai szabályozás és az adaptálódást segítő, támogató környezet: az EU-ban például itt a legmagasabbak a telekommunikációs hozzáférés díjai, magas az iparágat sújtó különadók mértéke, valamint a frekvenciadíjak is.
 

A főtitkár emlékeztetett, hogy a következő uniós pénzügyi ciklusban, a digitális gazdaság fejlesztésére szánt támogatás eléri a 136 milliárd forintot, míg az elektronikus magyar állam kialakítására közel 100 milliárd forint jut.

Kulcsszavak: informatika IVSZ

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05