A Xiaomi a legértékesebb technológiai startup

Czipperer Dia, 2015. január 5. 17:36

A kínai okostelefon gyártó, a Xiaomi szépen tör előre. A világ harmadik legnagyobb okostelefon gyártójaként számon tartott vállalat a világ legértékesebb technológiai startup címét is kiérdemelte, maga mögé utasítva ezzel az Ubert.

A Xiaomiról nem is olyan régen hallottunk először, ám azóta számos rekordot megdöntött már, és jelenleg a világ harmadik legnagyobb okostelefon gyártójaként tartják számon. A kínai vállalat mindössze négy éve van jelen a piacon, ám ez idő alatt sok mindent sikerült elérnie.

Az idei évben szinte havi rendszerességgel lehetett arról hallani, hogy milyen rekordmértékben fogynak a Xiaomi mobilok, több rekordot is megdöntöttek eladásaikkal. Most pedig az is kipipálható a vállalat bakancslistáján, hogy a világ legértékesebb technológiai startupja címet is magukénak tudhatják.

 

Bin Lin, a Xiaomi társalapítója és elnöke egy Facebook posztban írt arról, hogy a jövőben továbbra is arra törekednek majd, hogy innovációkat hozzanak az embereknek, és kiváló minőségű, nagy teljesítményű eszközökkel lássák el őket. Azt is hozzátette, hogy 2015-ben egy újabb zászlóshajó eszközzel rukkolnak majd elő.

 

A sikerük titka a versenyképes árakban és a saját szoftverükben rejlik (MIUI), valamint a célzott marketingstratégiájukban. Bár a Xiaomi jelenleg a harmadik jelen áll az okostelefon gyártók sorában, profitja még mindig jelentősen elmarad a Samsung, illetve az Apple mutatóitól, akik már évtizedek óta jelen vannak a piacon. 

 

 

Forrás: Techspot.com

Kulcsszavak: startup okostelefon Xiaomi

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09