Harmadik nap a CES-en – beszámoló Las Vegasból

Horváth László–Márai Judit, 2015. január 9. 15:51

Tovább dübörög a CES: óriási optimizmus a levegőben – távszerelem – reszkessetek egerek – sosem felejtjük el a vitaminokat – magyar siker a startupok között: a Tep az első háromban.

Először is az “if it is not Dutch it is not much” nevében indult a nap, a Burg holland dizájnnal, Hong Kong-i központtal, amerikai disztribúcióval es kínai-indiai piaci részvétellel működő divatóra-cég kék-narancssárga egyenruhás csapatával. Ők arra jöttek rá, hogy a perszonalizálódás választja el a smart órát a smart phone-tól. Sok funkcióval, meggyőző dizájnnal állt elő a cég, és az egész eladási láncot Apple Store módjára állították össze, beleértve a mérnöki munka rendszerezését.

 

Burg óra

 

Aztán a kaszinók sora között kószálva elkapott egy fura érzés: mindegyik kaszinó tömve játékosokkal, mindegyik rulett asztal tele – mi ez, ha nem a gazdaság egyre gyorsuló növekedésének a jele? Ez történik, amikor az amerikai gazdaság 5% körül nő, es az olajárak naponta zuhannak drámai mértékben, a dollár pedig erősödik.

 

Nagyon jó ilyen környezetben olyan termékeket árulni, amikre lesz pénze a tömegeknek. Es akiknek nincsenek dollármilliói, azoknak is lesz pénzük apró, de hasznos dolgokra, amikben lehetett gyönyörködni ma.

 

A kedvencem a holland gyártmányú Windblocker (windblocker.com) kis golyó, amit a mikrofonra lehet csíptetni és teljesen kitakarja a zavaró szélfújást a telefonbeszélgetésből, avagy videóból. Egyszerű, olcsó és ügyes.

 

Windblocker

 

Egy másik ilyen hasznos niche a kaliforniai automata tabletta emlékeztető, amelyik villogni kezd a tulajra, ha ideje bevenni a gyógyszert, vagy a vitamint. Egyszerű, ügyes, okos megoldás. És nagyon hasznos, különösen az elfoglalt emberek világában.

 

Az egyik legbelemenősebb ilyen apró, hasznos termék a Linkloving távolról irányítható szexuális partnerjáték és vibrátor: az akár másik földrészről kapcsolódó partner a kétféle vibrátort távirányítja. A gyönyörű kínai Sozhou székhelyű cég a gépi interaktív szerelmeskedés kiszolgálása mellett gyerekjátékokat és Fitbittel versenyző test-megfigyelő karperecet is gyárt (ne kérdezze a kedves olvasó, hogy miként alakult ki a cég sajátos profilja, mert nem tudta megmondani a tömegben kissé elveszett eladójuk).

 

A Linkloving felnőtteknek szóló játékszere

 

Ezt követte egy előadás arról, hogy mostantól nem vész el semmije a kedves olvasónak, ha ráteszi a TrackR-t, ami Bluetooth-szal működik és a segítségével rádpittyeg az elveszett tárgy. Amitől még zsenuálisabb, az az, hogy ha valaki másnak a tracker-je kerül a tárgy közelébe (minimum 100 lábnyira), akkor azon keresztül is tud jelezni a gazdinak. Ez a mikro-lokalizált mash network megoldás a tárgyak megtalálására bárhol, bármikor.

 

TrackR

 

Raticator.com egy egészen morbid aspektusát emeli tökélyre az IoT jelenségnek: az infra-sugárral működtetett egér- és patkányfogó nemcsak becsalogatja a ragcsálókat, hanem humánus módon, áramütéssel be is fejezi földi pályafutásukat. Erről azonnal jelentést küld a tulajnak, aki kiküldhet valakit az egérfogó kiürítésére – akár egy másik időzónából is. Mindez az ipari szintű rágcsálóirtás tömegméretű, az egyszerű fogyasztó igényeire leegyszerűsített változata, kábé 50 dollárért megvehető már.

 

Raticator egér- és patkánycsapda

 

Még egy hobbi: aki éppen a huszadik emeleten lakik, de farmerkedni szeretne, az se keseredjen el – az XYZ Prining Green Cube (us.xyzprinting.com/) cartbridje-ekből táplált, légkondival ellátott minifarm-doboza bármilyen növényt fel tud nevelni fennakadás (és föld) nélkül.

 

Végül nem bírtam ellnállni, és belopózkodtam a Venetian szálló vagy tíz emeletet magába foglaló hangtemplomba, ahol hihetetlen klasszikus minőség mellett erős innováció zajlik a legártatlanabbnak tűnő területeken is. De erről majd az utolsó napon, holnap.

 

Beltéri farm

Kulcsszavak: beszámoló CES 2015

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben. Bizonyos munkakörök továbbra is keresettek maradnak, összességében azonban csökkenő tendencia figyelhető meg az IT szakemberek foglalkoztatása iránt - a költségcsökkentés és az AI megjelenése átrendeződést hozhat a piacon.

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

A No Fluff Jobs nemzetközi állásportál immár negyedik alkalommal elemzi a magyar, a lengyel, a cseh, a holland és az ukrán technológiai szektorban dolgozó nők fizetését, szakterületeit és készségeit, ám ezúttal más megközelítésből vizsgálta e témát. Elsősorban azt mérte fel, mikor kezdődött a nők érdeklődése e terület iránt, és kaptak-e támogatást céljaik megvalósításához. Az elemzés kitér a nemek közötti megkülönböztetésekre és egyenlőtlenségekre is.

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

Dömping árakkal, a hirdetési felületek leuralásával, tömegesen lehetetlenítheti el a hazai webáruházak működését a kínai e-kereskedő platform, a Temu. A csata még nem dőlt el, sürgős cselekvésre van szükség, különben megsínyli a hazai e-kereskedelmi piac jelentős része – figyelmeztet Szabó László a Growww Digital digitális marketing szakértője.

2024. március 6. 13:05

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. 

2024. február 21. 16:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50