Nagyot kaszált az Intel

MTI Sajtóadatbank, 2015. január 18. 10:02

Nőtt az amerikai számítástechnikai csipeket gyártó nyeresége és bevétele 2014 negyedik negyedévében, az előbbi éves szinten 39 százalékkal, az utóbbi 6 százalékkal.

A nettó profit a cégnél 2,63 milliárd dollárról 3,66 milliárd dollárra emelkedett. A részvényenkénti nyereség 2013 negyedik negyedévében 51 cent, 2014 negyedik negyedévében 74 cent volt. A bevétel közben 13,83 milliárd dollárról 14,72 milliárd dollárra nőtt.

A negyedéves eredmények kissé jobbak, mint amilyeneket a piaci elemzők vártak. A Thomson Reuters 66 centes részvényenkénti nyereségre és 14,71 milliárd dolláros bevételre számított.

Az Intel tájékoztatása szerint a személyi számítógépekbe (PC) való csipeket gyártó üzletágánál 3 százalékkal nőtt a bevétel, a szervergépekbe való alkatrészeket gyártó üzletágánál 25 százalékkal. Az Intel növelni akarta piaci részesedését a táblagépekbe gyártott csipek piacán is, de ennek a lépésnek eddig csak a költségei jelentkeztek, ahogyan megpróbálta átszoktatni a gyártókat saját termékeire a rivális ARM Holdings termékeiről.

A 2015-ös első negyedévben 13,2-14,2 milliárd dolláros bevételre számít az Intel, míg 2015 egészében 5 százalék körüli bevételnövekedést vár.

Kulcsszavak: Intel +céginfo nyereség

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05