Az Iszlám Állam megtámadta a maláj légitársaság portálját

MTI Sajtóadatbank, 2015. január 26. 17:21

Az a hackercsapat támadta meg a honlapját, amelyik az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet támogatójának mondja magát. Nagy erőfeszítéseket tesznek az amúgy is nehéz időket élő Malaysia Airlines szakemberei a maláj légitársaság portáljának helyreállítására.

A honlap megváltozott, először a "404 - A gép nem található" üzenet jelent meg rajta, majd "A kiberkalifátus által meghekkelve" felirat a nemzeti légitársaság egyik Airbus A380-as szuperjumbo gépének fotójával. A böngészőben az olvasható, hogy "az ILIÁ győzni fog". (Az ILIÁ az Iszlám Állam korábbi nevének, az Iraki és Levantei Iszlám Államnak a rövidítése.)

 



A társaság hétfői közleménye szerint a cél domainneve "veszélybe került", és a felhasználókat átirányítja a hackercsoport honlapjára. A kiadott dokumentum szerint 22 órába is telhet a Malaysia Airlines honlapjának helyreállítása.

A Malaysia Airlinest két katasztrófa is sújtotta az elmúlt évben. A Kuala Lumpurból Pekingbe tartó MH370-es járat márciusban a fedélzetén 239 emberrel nyomtalanul eltűnt a Dél-kínai-tenger fölött. Feltételezések szerint az Indiai-óceánba csapódott a gép, de sorsáról azóta sem tudni biztosat. A cég egy másik, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járatát júliusban rakétatámadás érte Kelet-Ukrajna fölött, s a tragédia 298 emberéletet követelt. Ezzel a társaság egy éven belül két Boeing-777-es gépet veszített el, ami példátlan a légi közlekedés történetében.

Kulcsszavak: Iszlám Állam hacker

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05