Elektronikus térképre kerül a Konfuciusz család temetője

MTI Sajtóadatbank, 2015. március 8. 14:13

Elektronikus térkép készül a Konfuciusz család csaknem 200 hektáros temetőjéről, amely elsősorban a leszármazottaknak nyújt majd útmutatást arról, hol találják őseik sírját - közölték a legnagyobb befolyású kínai filozófus szülőhelyének illetékesei.

A Kung Lin (Kung Erdeje) nevet viselő erdősített kegyeleti park a Santung tartományi Csüfuban található, ahol a több mint 2000 évvel ezelőtt elhunyt Konfuciusz (képünkön), néhány tanítványa és leszármazottainak ezrei nyugszanak. A temető 1994-től együtt szerepel más Konfuciuszhoz kapcsolható emlékhellyel az UNESCO Világörökség listáján.
 

Az érintettek a személyi igazolványukként szolgáló mágneskártyájukkal bejelentkezve az adatbázisnak köszönhetően be fogják tudni azonosítani, hogy mely parcella az, amelyben felmenőik síremlékeit megtalálhatják. A parkban több mint 70 generáció körülbelül 100 ezer leszármazottja nyugszik, tehát nagy segítség lesz az elektronikus térkép, amely már az év közepére elkészülhet.

 


 

Az ötlet egy leszármazottól, Kung Hsziang-hajtól származik, aki 500 ezer jüant (21,7 millió forintot) adományozott a térkép megvalósítására. Kung Tö-ming, a temetkezési iroda vezetője elmondta: a térképen a sírok pontos helye és a turisztikai látványosságok mellett külön is feltüntetik a kőtáblákat, a különleges ősi fákat, az utakat, az ösvényeket, a vízfolyásokat, a vezetékeket, de még a tűzoltó felszerelések lelőhelyeit is. Utóbbira azért van szükség, mert a kínai halottak napján, áprilisban az őseikre emlékezők hagyományosan erre a célra szolgáló hamis papírpénzt égetnek, ami tűzveszélyes lehet.
 

A Kung Lin kerítésének és kapujának építése 1331-ben kezdődött, a terület a mai napig több mint tucatnyi felújításon esett át. A kulturális forradalom első évében, 1966-ban a temetkezési helyet a vandál pusztítások miatt súlyos károk érték.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09