Optikai kábelhálózatát fejleszti a Telekom Romániában

MTI Sajtóadatbank, 2015. március 13. 10:17

Az idén 160 millió eurót (48,5 milliárd forint) fordít a Telekom Románia optikai kábelhálózatának fejlesztésére - közölte a cég.

Nikolai Beckers, a Telekom cégcsoport vezetője Bukarestben elmondta, hogy a 160 millió euró beruházási keret nagy részét hálózatfejlesztésre fordítják, és a hagyományos fémszálas vezetékeket optikai kábelekre cserélik - írta a Mediafax hírügynökség. Becsléseik szerint az év végéig egymillióra nő az optikai kábellel lefedett háztartások száma, 2016 végére 2 millióra akarják növelni.
 

A vállalat arra törekszik, hogy teljes szolgáltatáscsomagot kínáljon ügyfeleinek, vagyis olyat, amelyben vezetékes telefon, mobiltelefon, internet és kábeltelevízió szolgáltatás egyaránt szerepel. "Azt akarjuk, hogy ügyfeleink mindent egy szolgáltatótól kapjanak, egyetlen számlán" - mondta Beckers.

A Telekom márkanév tavaly szeptemberben jelent meg Romániában, miután a német vállalat úgy döntött, hogy a Romániában birtokolt Cosmote mobilszolgáltató, valamint a Romtelecom vezetékes telefonszolgáltató is a Telekom márkanév alatt jelenik meg ezentúl a piacon. A volt Romtelecom tulajdonában lévő Dolce TV kábeltelevízió szolgáltató áprilistól áll át a Telekomtv márkanévre.
 

A tavalyi év utolsó négy hónapjában a Telekom 46 ezer ügyfelet szerzett Romániában a teljes körű szolgáltatáscsomagjával.
 

Tavaly a cég bevételei 1,5 százalékkal, 1 milliárd euróra csökkentek tavalyelőtthöz képest. A visszaesést a mobilszolgáltató esetében jegyzett eladáscsökkenés okozta.

A Telekomnak 2,18 millió vezetékes telefonos, 6,047 millió mobiltelefonos ügyfele van, valamint 1,41 millió kábeltelevízió és 1,23 millió internet előfizetője.
 

Romániában a mobiltelefon-szolgáltatás piacán a Telekom a harmadik helyen áll a piacvezető Orange mögött, amelynek tavaly év végén 10,53 millió ügyfele volt, valamint a második legnagyobbnak számító Vodafone után, amely 8,6 millió ügyféllel rendelkezik.
 

Az internet és kábeltelevízió szolgáltatások piacán a Telekomnak a Teszári Zoltán nagyváradi üzletember tulajdonában lévő RCS-RDS és Digi Tv, valamint az UPC a konkurenciája.

 

Fotó: AP

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50