A magyarországi 2015-ös Sony World Photography Awards győztesei

forrás: Prím Online, 2015. március 18. 15:38

Egy amatőr budapesti fotós, Tóth Zoltán munkásságát is elismerték a Sony World Photography Awards versenyében. A magyarországi díj nyertese ugyanis nemcsak itthon, hanem a nemzetközi versenyen is igen komoly sikert ért el a „Nyitott” kategóriában.

Tóth Zoltán 1987-ben született Budapesten, jelenleg marketing menedzserként dolgozik, mellette pedig lelkes amatőr fotós. A fotózás már gimnazistaként érdekelte, ekkor már évek óta foglalkozott a különböző képszerkesztő programokkal. Alkotásai gyakran elrugaszkodnak a realitás talajától, de nem lépik át teljesen az álomvilág határát. Képein szeret nem oda illő tárgyakat monumentális, vagy álomszerű környezetbe helyezni, ezzel is új jelentést, történetet adva nekik.

Wall – A Fal című képe, mely elnyerte az elismerést, 8 fotóból készült, hat beton textúra, egy sziluett és egy füst fénykép. 24 órányi aktív munkát fektetett az elkészítésükbe, és még néhány napot a korrekciójukba. A végső kép 60 rétegből áll.

 



Az 1. helyezettet egy Sony Alpha 5100 típusú cserélhető objektíves fényképezőgéppel jutalmazza a Sony Europe magyarországi képviselete.

További magyarországi díjazottak:

    2. helyezett: S. Oszvald Noell
    3. helyezett: Tóth Zoltán

A második helyezett S.Oszvald Noell 24 éves vizuális művész Budapestről. Gyerekkorában kezdett rajzolni és festeni tanulni. Kezdetben hagyományos technikákkal dolgozott, majd áttért a digitális megvalósításokhoz. Ez a folyamat vezetett el oda, hogy ma a fotográfia segítségével koncepciós és kompozit képeket készít.

 

A Sony World Photography Awards 54 nemzeti díjazottjának nevét ma hirdetik ki. A nyerteseket oklevéllel és egyéb jutalommal díjazzák a világ minden táján Argentínától Ausztráliáig.

Az összes nyertes kép elérhető a következő honlap címen: www.worldphoto.org
 

Kulcsszavak: Sony fotópályázat

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05