Magyar győztes a Közép-Európai Női Startup Versenyen

forrás: Prím Online, 2015. március 25. 14:37

A CEE Women Startup Competition keretében 11 női startup csapat látogatott Budapestre és mutatta be projektjét hétfőn este a Prezi House of Ideas előadótermében.

Az CEE Women Startup Competition célja az, hogy összegyűjtse a közép kelet-európai régió legtehetségesebb női startup csapatait és lehetőséget biztosítson projektjeik bemutatására. A több napos felkészítő munka után a csapatok, nemzetközi zsűri,  potenciális befektetők és a startupok iránt érdeklődő közönség előtt prezentáltak a Demo Day rendezvényen, 2015. március 23-án a Prezi House of Ideas előadótermében.

Az esemény főtámogatói között a Google, a Microsoft, az IBM, a Ustream, a GE mellett a Gróf Széchenyi Család Alapítvány is szerepelt , mind a cégek, mind az alapítvány számára kiemelten fontos a női vállalkozók támogatása. A rendezvény fővédnökei között volt Novák Katalin a család és ifjúságügyekért felelős államtitkár is.

„Amíg Európában a többségében nők által irányított cégek aránya 21% alatt van, addig szükség van a motivációra, a támogatásra a nők vállalkozóvá válásához és egy eseményre, ahol mindez együtt lehetséges.”
hangsúlyozta Müller Tamás, a verseny szervezője.
 

Az eseményt egy 4 napos budapesti felkészítő tréning előzte meg, ahol a csapatokat elismert szakemberek tanácsait követve gyakorolhattak. Már az előzsűrinek sem volt könnyű dolga mivel több, mint 120 jelentkező közül kellett kiválasztania azt a 11 csapatot, akik személyesen is képviseltetethetik magukat az idei budapesti versenyen. A kiválasztásnál és a jelentkezések elbírálásánál számos szakmai szempont mellett feltétel volt, hogy a csapatokat legalább 50%-ban női tagok alkossák.

A versenyre bejutott 11 csapata végül a legjobb európai női startupokat képviselte Budapesten. A demodayen cseh, lengyel, észt, litván, osztrák, spanyol, román, szlovák és magyar versenyzők mutatták be tudásukat, projektjüket.  


Az első helyezést egy magyar csapat, a Gubbio szerezte meg.
Egy egyedi igényekre szabott mobil applikáció, ami autizmussal élő gyermekek és környezetük számára nyújt segítséget a hétköznapi kommunikációs nehézségek áthidalásában. Az app nem is annyira edukációs jellegű funkciókkal rendelkezik, mint inkább a praktikus információcserét és a napi rutinműveleteket könnyíti meg a szülők és nevelők számára.  


A második helyezett Észtországból érkezett.
A Comfee “smart home” megoldást kínál a felhasználók számra, amelynek segítségével a sötétítők a fényerősségre, belső hőmérsékletre reagálva, az adott napszaknak megfelelő pozícióba helyezkednek, így energiát és időt spórolva tulajdonosuknak. A Comfee napelemmel működik és a meglévő reluxára illeszthető, moduláris megoldás.  

 

A harmadik pedig Key2office  csapata lett Ausztriából. A Key2Office egy közösségi B2B iroda megosztó hálózat kiépítésén dolgozik, amely Európakülönböző országaiban üres irodát vagy tárgyalót kereső felhasználókat kapcsol össze, szabad kapacitással rendelkező munkaterekkel egy egyszerű mobiltelefonos alkalmazás segítségével.

A verseny szervezői a sikeres regionális verseny után európai szintű női startup verseny szeretnének a jövőben megvalósítani, ahol mégtöbb tehetséges női vállalkozó mutathatja majd be projektjét.
 

Kulcsszavak: verseny startup start-up nők

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09