Sziget World Music: a világ legjobb tánczenéi

forrás: Prím Online, 2015. április 23. 15:45

A világ számos pontjáról érkező, a felhőtlen szórakozást garantáló tánczenét részesíti előnyben idén is a Sziget MasterCard Világzenei Színpada. A nemzetközileg is elismert programhelyszínen rendkívül színes a kínálat, melynek középpontjában most a cigányzene áll, nagyot merítve a roma zenei kultúrából Indiától, Egyiptomon át a nyírségi Paszabig.

A Sziget világzenei helyszíne fennállásának tizenöt éve alatt komoly nemzetközi rangra tett szert, hiszen a műfaj valamennyi kiválósága fellépett már itt, ugyanakkor a programja folyamatosan tükrözte az újabb és újabb világzenei hullámokat is, valamint a Sziget Fesztiválköztársaság lakóinak igényét, melynek okán ma már  ez a helyszín többségében a világzenei szcéna legpörgősebb tánczenéit igyekszik felvonultatni, megkülönböztetett figyelmet fordítva az Európa-szerte hódító Balkan Beat és a ska-alapú tánczenék előadóira. A MasterCard Világzenei Színpad magába olvasztotta a korábban önállóan működő Roma Sátor, az Afro-Latin-Reggae Színpad és a Hungarikum falu programját, egy olyan világzenei „központot” hozva létre, ahol koncentráltan érhetők el a műfaj képviselői.

 



A 2015-ös felhozatal kaput nyit a kelet-európai és balkáni irányzatokra, azonban a műfaj intimebb, de komoly érdeklődésre számot tartó irányzatait – mint például a fado – sem zárja ki, viszont fontos és hangsúlyos kiállást mutat a roma kultúra mellett. A VIP: Gipsy felkiáltással az idei programban minden napra jut roma muzsika, a világ minden részéről; Indiától (Dhoad Gypsies from Rajasthan) Romániáig (Taraf de Haïdouks), Szerbiától (Goran Bregovic, Boban i Marko Markovic Orkestar) Egyiptomig (Egyptian Project), nem feledkezve meg a hazai roma színtérről sem (Romengo, Parno Graszt).

Mellettük jelen lesznek a világzene klasszikusai, és napjaink szenzációi is. Így például a portugál fado-csillag Mariza, a német rezes zenét forradalmasító LaBrassBanda, a legnépszerűbb európai klezmer együttes, a londoni She’Koyokh, mauritániai afrorockjával Noura Mint Seymali, a finn-benini afrobeatet játszó Helsinki-Cotonou Ensemble, a görög rembetikát hiphoppal ötvöző Imam Baildi, a latin ska szicíliai királya, Roy Paci & Aretuska Allstars, a belga Balkan Beat zászlóvivője, az Antwerp GipsySka Orkestar, a francia-algériai HK & Les Saltimbanks, az ukrán „etnokáosz”-ban utazó DakhaBrakha, lehengerlő latin popzenéjével a Che Sudaka és a La Chiva Gantiva, a pizzica-reneszánsz legnagyobb hatású együttese, a Canzoniere Grecanico Salentino – hazánkból pedig a PASO, a Ladánybene 27, Szalonna és bandája, a Besh o droM, valamint a jellegzetes délszláv muzsikájával az utóbbi években nemzetközi szenzációt keltett Söndörgő.

A diszkópultban pedig hajnalonta: GypsySoundSystem, DJ Borzin, DJ Luca Vaga, DJ Lord Sassafras és DJ Tagada.

Idén Budapest a világzene „fővárosa”

Remek hír a világzene rajongóinak, hogy a legnagyobb műfaji expónak, a WOMEX-nek is Budapest ad otthont idén. „A Sziget és Magyarország ma már meghatározó szereplője a nemzetközi világzenei szcénának és erre nagyon büszkék vagyunk” – mondta Gerendai Károly, a Sziget főszervezője. „Az a tény pedig, hogy októberben Budapest ad helyt ennek a jeles eseménynek, egy nagyon fontos lépés abban az irányban, hogy ne csak az előadóink, de az eseményeink miatt is „világzenei nagyhatalom” lehessünk” – tette hozzá.  A világzene szerelmesei tehát augusztusban a Sziget MasterCard Világzenei Színpadánál „partyzhatnak”, majd októberben újra Budapest lesz a műfaj központja, ahol komoly ízelítőt kapnak, mitől is izgalmas és szenvedélyes ez a zene. www.womex.com
 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09