Vásárlás helyett bérel az IT

forrás: Prím Online, 2015. május 10. 09:57

A világ egyik legnagyobb, globális IT szolgáltatásokat nyújtó vállalata, a TEKsystems tavaly év végén ismét kiadta IT előrejelzését, melyben most is több mint 500 nemzetközi IT vezetőt kérdeztek meg.

Az idei évre vonatkozó előrejelzés legfontosabb konzekvenciája, hogy a korábbi évek növekvő tendenciájához képest visszaesés várható a vállalatok IT költségvetésében. Míg 2013-ra a megkérdezettek 48 százaléka, 2014-re pedig 62 százaléka, addig idénre mindössze 45 százalék jósolta azt, hogy több pénzből gazdálkodhatnak majd. Az apadó források azonban nem eredményeznek negatív hangulatot, ugyanis a megkérdezett vezetők biztosak abban, hogy lehetőségeikhez képest sikeresen gazdálkodnak majd az IT részlegek. 2013-ra a vezetők 54 százaléka, a tavalyi évre pedig 66 százaléka készült magabiztosan, 2015-re viszont már 71 százalék gondolta úgy, hogy idén gond nélkül fogja tudni tartani a kitűzött célokat.

Megfigyelhető a költések megoszlásában, hogy idén az IT vezetők nagyjából arra szándékoznak a legtöbbet költeni, amiből a legtöbbet profitálhatják az őket foglalkoztató cégek: első helyen a biztonságot említették a válaszadók. Érdekes változás a tavalyi évhez képest, hogy a legfontosabb szerepkört egy szervezet sikerében 2014-ben még a programozók-fejlesztők körének tulajdonították, ám ők idénre már csak a harmadik helyet kapták a válaszadóktól. Tavaly az első 5 helyezés „végrehajtó” szerepköröké lett, idén már két helyet vezető pozícióban tevékenykedőknek ítéltek oda. A vezérigazgatók és igazgatótanácsi vezetők a negyedik, az IT vezetők az első helyet kapták. Vagyis a csökkenő „költőpénz” miatt várhatóan a beszerzések felett diszponáló döntéshozók szerepe és szakértelme értékelődik fel leginkább 2015-ben.

Vásárlás helyett bérlés

A beszerzés azonban egyre kevésbé kizárólagosan vásárlás a racionalizált befektetések miatt. Az eszközfinanszírozási piac az EU-ban és az USA-ban is növekvő tendenciát mutat, az Európai Lízing Szövetség (ERA) 2014-2015-re már 2-3%-os piacbővülésre számít.

A Rentaserver közelmúltbeli kutatása, amely hazai KKV-kat és nagyvállalatokat vizsgált, azt jelzi, hogy itthon sem rózsás a beruházási helyzet. A megkérdezett vállalatok közel 80 százaléka vélte úgy, hogy 2015-ben IT beruházásaik stagnálni fognak, közel 17 százalékuk szerint pedig kis mértékben fognak növekedni, és csak 2,5 százalék tervez jelentős bővítést erre az évre. A cégek leginkább hardverekben és szerverekben gondolkoztak (kb. 15-15 százalék) bár a mobil eszközök, hálózatok, szoftverek szintén népszerűek. A KKV-k közel 90 százaléka 2 millió Ft alatti, a megkérdezett nagyobb szervezetek harmada 2-25 millió Ft közötti IT fejlesztést tervezett idénre. Idén már a megkérdezettek 7,5 százaléka lenne hajlandó tartós bérlettel finanszírozni IT befektetéseit.

Az IT vezetők csökkenő anyagi mozgástere további lökést adhat a hazai eszközfinanszírozási piacnak, amely 2013 óta folyamatosan nő, mivel itt a vásárláshoz és a pályázathoz képest is a legkisebb a kezdeti kiadás. A tartósbérlet alacsony induló részletének köszönhetően az új beruházásokra fordítandó összeg nagy része a cégek költségvetésében marad. Ebből a tőkéből olyan területekre lehet költeni, amivel piaci előny szerezhető azokkal a konkurensekkel szemben, akik egy pályázat önerejét és megírásának költségét csak 12 hónap múlva kapják újra kézhez.

Forrás: hirado.hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05