Eladnád az ismerőseidet a hírnévért vagy a szabadságért?

Ma még részt vehtettek az interaktív előadásokon

Vértes Judit, 2015. május 11. 10:19

Rendhagyó, interaktív színházi előadáson vehettek részt vasárnap délután a Katona József Színházban az odalátogatók. A Being Faust – Enter Mephisto előadás Koreából érkezett hozzánk a Goethe Intézet szervezésében. Ma még további három előadás lesz.

A hogy arról már múlt héten beszámoltunk, rendhagyó színházi előadással várja a Katona József Színház az érdeklődőket. A mai napon még részt vehettek az eseményenm, három esemény vár még rátok.

 

A jelentkezők miután szerződést kötöttek a Mephisto&Co. Vállalattal, rangsorolták a számukra fontos értékeket, és elindultak, hogy megszerezzék azokat. A vállalat vezetője, M (Ónodi Eszter) és Wagner (Kocsis Gergely) fogadták az érkezőket. „Hogy a lelküket szeretnénk? Ugyan, kérem, dehogy. De mint tudják, mindennek ára van.” – mondta kedvesen a piros ruhába öltözött M.

 

A játék során egy teremben bolyongva kell megtalálni a megfelelő Faust idézeteket. Ha sikerült megtalálnunk az általunk fontosnak tartott értékekhez kapcsolódó sorokat, megvásárolhatjuk azokat. Ehhez azonban pénzt kell kivennünk a Mephisto&Co. Bankjából. De semmi gond, hiszen a játék során bármikor pénzzé tehetjük közelebbi vagy távolabbi ismerőseinket a teremben elhelyezett ördögi automaták valamelyikénél. A megvásárolt idézetekkel egyre közelebb jutunk a hőn áhított értékekhez (szépséghez, szerelemhez, hatalomhoz, vagy a gazdagsághoz), és ezzel elégedettségpontokat szerzünk. (Ismerősből pedig van elég…) A játékot az nyeri, aki a legtöbb elégedettségpontot gyűjti.
 

 

A mintegy másfél órás interaktív játék alatt nemcsak Goethe: Faust című művének sorait ismerhetjük meg, hanem kicsit önmagunkat is. S miközben küzdünk az elégedettség-pontokért, (szorít az idő, és a megszerezhető értékek ára egyre nő), néha elgondolkodhatunk rajta, mi is az, ami igazán fontos.

 

A játék véget ér. De a szerződés csak akkor bontható fel, ha kimondjuk a szavakat: „E nagy pillanatot élvezem éppen.”

 

Május 11-én még három előadás lesz, ezekre regisztrálni lehet a Goethe Intézet oldalán. A részvételhez Android- vagy iOS-alapú, wi-fi képes mobil eszköz és Facebook fiók szükséges!

 

 

Akinek pedig megtetszettek Goethe sorai, megnézheti a teljes, két részes Faust előadást is a Katona József színházban.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09