Az IFS Világkonferencián debütált az IFS Applications 9

forrás: Prím Online, 2015. május 12. 09:34

Az IFS az Amerikai Egyesült Államokban, Massachusetts államban található Boston városában rendezte meg idei világkonferenciáját 2015. május 5-7. között. A rendezvényen a vállalat az IFS Applications legújabb, 9-es verziójának piacra bocsátása mellett a felhasználó számban elért mérföldkővel, az IFS Akadémiával, a menedzselt felhőszolgáltatással, a vállalati szervizmenedzsment megoldásával, valamint in-memory kezdeményezésével kapcsolatos bejelentéseket tett.

Az IFS World Conference 2015 rendezvényen mintegy 150 előadáson vehetett részt a több mint 40 országból érkezett 1300 résztvevő. Az IFS vezetői mellett ezúttal is neves előadók színesítették a plenáris ülések programját. Az előadók között volt többek között Jimmy Wales, a Wikipedia alapítója, aki a világ 100 legbefolyásosabb emberének egyike a TIME magazin szerint.


Megjelent az IFS Applications 9


Megjelent a számos új funkciót, minden eddiginél magasabb fokú felhasználói élményt és a korábbi verzióhoz képest több mint 500 fejlesztést tartalmazó IFS Applications 9. A legfontosabb újdonságok a következők:


·    Az IFS Lobby a felhasználók, szerepek, folyamatok szempontjából fontos, áttekinthető és testre szabható vizuális reprezentációját nyújtja a vállalatnak, illetve bizonyos üzleti helyzeteknek, asztali számítógépen, táblagépen és okostelefonon egyaránt.
·    Az IFS Streams értesítő rendszer a folyamatokra vonatkozó fontos történésekről, tevékenységekről küldött értesítésekkel biztosítja, hogy a felhasználók minden pillanatban rajta tarthassák az ujjukat az üzletmenet ütőerén.
·    A rétegzett alkalmazás architektúra külön réteget biztosít a bővítményeknek és az egyedi fejlesztéseknek, így hatékonyabbá teszi az alkalmazásfejlesztést azzal, hogy kevesebb időt kell az egyedi fejlesztések adminisztrációjára fordítani, így több idő marad az értékteremtésre.
·    A beépített CRM funkciók segítségével a megfelelő munkatársak megfelelő időben férhetnek hozzá az üzleti adatokhoz a jobb döntések és ügyfélkiszolgálás érdekében.
·    A globális vállalatok még magasabb szintű támogatása valósul meg a csoportszintű konszolidációt és a mátrix szervezeteket támogató új funkciókkal.

Az IFS által fejlesztett megoldások elérték az egymillió felhasználót


Az IFS megoldásai, azaz az IFS Applications, az IFS Field Service Management és az IFS Mobile Workforce Management aktív felhasználóinak száma együttesen elérte az egymilliót. Az egymilliomodik IFS-felhasználónak járó plakettet Lori Gofton és Lorrie Weiss vette át a globális autóipari gyártó Linamar képviseletében.


Még több elérhető képzés az IFS Akadémia keretében


A korábban IFS-partnerek számára létrehozott IFS Akadémia célja a partnerek képzése és tanúsítása, ezzel egy olyan, megbízható IFS-partnerekből álló ökoszisztéma létrehozása, amely képes értéket teremteni az IFS-ügyfelek számára. Az IFS Akadémia kínálata most 20 új specialista szintű képzéssel bővül, amelyek lefedik az IFS Applications humánerőforrás-, projektmenedzsment- és gyártási területeket támogató funkcióit. Az új képzéseken túlmenően az IFS útjára indítja az IFS Akadémia Képzési Központot, azt az e-learning eszközt, amellyel az IFS-partnerek távoktatásban vehetnek részt.


Világszerte elérhetővé vált az IFS menedzselt felhőszolgáltatása


Az IFS Applications 8-as és 9-es verzióira optimalizált IFS menedzselt felhőszolgáltatás biztonságos egybérlős felhőt biztosít világklasszis Microsoft Azure környezetben. Az ügyfelek dönthetik el, mikor és milyen változtatásokat hajtanak végre az IFS Applications rendszeren, üzleti igényeiknek megfelelően határozhatják meg a karbantartást és a frissítéseket. A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy az ügyfelek saját IT-munkatársai a vállalat üzleti igényeinek támogatására koncentráljanak ahelyett, hogy az infrastruktúrát, az operációs rendszert, az adatbázisokat, a köztes szoftvereket és az alkalmazásokat menedzselnék.
 

Kulcsszavak: ügyvitel IFS

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05