Ezek lesznek az újdonságok a Szigeten

forrás: Prím Online, 2015. május 14. 16:34

Idén augusztus 10-17. között ez lesz immár a 23. alkalom, hogy elvonulhatunk egy hétre, egy ideiglenes „Csodaországba”, ahol igazán színes a kulturális forgatag, ahol nagy barátságok kötődnek és nagy szerelmek szövődnek, ahol mindent szabad, de semmit sem muszáj. Augusztusban ismét megnyitja kapuit a Sziget "Fesztiválköztársaság".

Idén immár másodszor is a kontinens legjobb fesztiváljává választották a budapesti egy hét együttlétet, a szervezők mégsem ülnek a babérjaikon, hanem folyamatosan változik, fejlődik, épül és szépül a "Szabadság Szigete". „Már a Sziget alapításánál elhatároztuk, hogy a saját utunkat járjuk, nem akarunk más fesztiválokat utánozni” – emlékszik vissza Gerendai az ősidőkre. „Egyedi fesztivált akartunk, egyedi hangulattal, ami be is érett, hisz mára egyedülálló módon, immár másodszor, Európa legjobbjának választottak minket, miközben a sztárok mennyiségében vagy a költségvetési lehetőségeink kapcsán koránt sem tudjuk lekörözni a versenytársainkat” – tette hozzá.

 


 
Amellett, hogy már hosszú évek óta a Sziget Magyarország első számú turisztikai attrakciója, a rendezvény tavaly minden eddigi látogatói csúcsot megdöntött, ami azt jelenti, hogy átszakította a 400 ezres gátat és szemmel láthatóan nőtt a közönsége a magyarok részéről is. Ennek ellenére a szervezők nem pihentek meg, a 2015-ös Sziget sok újdonságot és változást hoz idén is. Színesedik a látványvilág, új programhelyszínek jelennek meg, régiek cserélnek helyet, a szolgáltatások szaporodnak...
 
„A hasonló műfaji „ernyő” alá sorolható programhelyszínek idén ún. műfaji zónákba tömörülnek” – meséli Kardos József programigazgató. Erősödik a „KultúrZóna”, benne a Fidelio Színpad, ami az opera, a komolyzene és a jazz otthona lesz, de itt található meg a színház- és táncsátor, a vándor vurstli és több kis utcaszínház is. Továbbra is itt kap helyet a Hungarikum Falu és a táncházak, valamint ide költözik a Múzeumi Negyed is. Kialakul egy „kreatív zóna”, ahol a tudomány és kreativitás kerül fókuszba. Ebbe a körbe tartozik a logikai sátor, a sakkszövetség sátra, a startup vállalkozások bemutatkozásának helyszíne, az új TED talk helyszín, a különböző elektronikus játékok sátrai. Idén újdonsült helyszín a Design Zóna ahol a Design Terminál lesz a házigazda, formatervezéstől a 3D nyomatásig izgalmas workshopok, designerek, divatbemutatók várják az érdeklődőket, de ide költöznek a legismertebb design-piac, a WAMP árusai is. Az „ArtZone” a képző és iparművészetet tömöríti. Galériák, képzőművészek bemutatkozása és workshopjai, a Medence Csoport Hangkeltő és Hangszercséplő Műhelye, a Mozgó Képtár alkotói és az Agora tartozik majd ide többek között. A Sport Zóna idén is számtalan sportág kipróbálására, vagy a profibbaknak, akár mini bajnokságokban való részvételre ad lehetőséget. És kimondatlanul, de lesz egy „Elektronikus Zóna” a Sziget északi részében, ahol az elektronikus tánczene műfaja sűrűsödik a Colosseum és az idén újra helyet kapó Telekom Aréna főszereplésével. Lesznek helycserés támadások is: a Világzene kibővült helyszínnel és színesebb programmal a korábbi cirkusz helyszínre kerül, a cirkusz pedig elvándorol a tavalyi Múzeumi Negyed helyére. Az Afro-Latin helyszín a világzenével tart és átköltözik az új Világzenei Rét végébe. A Sziget egyik kedvelt helyszíne, a Sziget Beach is színesedik, ide kerül a Cökxpôn Chill Garden, tökéletesen kiegészítve az ott megszokott hangulatot, éjjel s nappal. Elköltözik a Magic Mirror is a Luminárium tavalyi helyére, míg a Luminárium a Cökxpôn eddigi helyére megy át. Az A38 sátra még hatalmasabbra nő, ezért a nagyszínpad is picit előrébb költözik, így viszont átalakul a megszokott nézőtér, aminek ezáltal a befogadóképessége is megnő.
 
Szaporodnak és fejlődnek a szolgáltatások is. A tervek szerint optimalizálják a tömegközlekedést, a BKV például nyitott arra, hogy a buszjáratok akár a hajógyári terület belsejébe, egészen a fesztivál területének kezdőpontjáig behozzák majd a különjáratokkal érkező utasokat, mindemellett bővíteni igyekeznek a hajójáratok kapacitásait is. Nagyobb lesz a parkoló kapacitás is. A Hajógyári-szigeten tavaly kialakított parkolóterület idén már több autó parkolását tudja biztosítani. Kialakítanak egy motorparkolót is, hogy a kétkerekű járművel érkezők a fesztivál területén kívül is biztonságban tudják hagyni vasparipáikat. Megújul a Sziget irányítótábla rendszere, így könnyebb lesz tájékozódni a fesztivál területén. Bővül az infrastruktúra is, mind a zuhanyzók, mind a WC-k és a szemetesek száma nagyobb lesz, valamint a közvilágítás is tovább fejlődik, de nagyot javul a WIFI ellátottság is. Egy jelentős kertészeti területrendezés eredményeképp, az Óbudai sziget közterületein - a szervezők megbízásából - javították a terület csapadék elvezetését, és a kemping területeknek helyt adó erdős részek állapotfelmérése és veszélymentesítése is megtörtént. Változatosabbak lesznek és bővülnek a szigeti szállások is. Idén már előre telepített sátrakat lehet bérelni: akinek nincs baja magával a sátrazással, viszont annak felállításával és becipelésével nem szeretne foglalkozni, azoknak ajánlják az előre felállított sátrakat. A szálláskínálat sokszínűségét jellemzi a különböző komfortfokozatú és kínálatú kempingek sora, a VIP kempingtől a Családi kempingen át a kényelmes hotelszobákat idéző Flexhotelig vagy a helyszűkét praktikusan kihasználó Kapszula Hotelig.
 
A vendéglátás sokszínűsége szintén kiemeli a Szigetet a nemzetközi piacon. Idén is ott lesznek a nemzetközi konyhák, olasz, francia, görög, indiai, kínai, erdélyi, szerb, arab fogásokkal és még számos nemzet ételeivel. A Szigeten is felvonul a vendéglátás egy új irányzata, a “gördülő egységekből árusító” Food Truck őrület, ahol a mozgó vendéglátókban szinte minden kapható majd: mexikói, rántott sajt kavalkád, philadelphiai szendvics, debreceni házikolbászozó, sült batáta, magyar háztáji termékkülönlegességek, gnocchi, piadina, "thai box" - a thai ételek kavalkádja, autentikus barbecue ételek, fish and chips… És persze a szokásos fesztivál ételek is ott sorakoznak: lesz pizza, hamburger, hot dog, lángos, churros, lepény, sült kolbász, csülök, gyros és döner, gofri variációk, óriáspalacsinta, plejskavica, minden mi szemnek és szájnak ingere.
 
“Meggyőződésem, hogy a sokszínű programok és szolgáltatások, na meg a helyszín egyedisége mellett a Sziget színes látványvilága, a változatos térszobrok és installációk, olyan küllemet kölcsönöznek a rendezvénynek, amivel beteljesedik az az érzés, hogy a Sziget nem csak egy a rengeteg jó fesztivál közül, hanem ez valóban a Szabadság Szigete. A Sziget Fesztiválköztársaság, olyan élményt nyújt, ami sehol máshol nem megtalálható. Ezen jellemzők összessége miatt lett a Sziget közkedvelt annyira, hogy kétszeresen is a legjobbá válhatott szerte Európában” – mondja Gerendai. A látnivalókat is tovább fejlesztik idén: a korábbi látványos térelemek, szobrok mellé pályázat útján alkotói csoportok, művészek, művészeti iskolások terveinek tucatjai épülnek majd fel, díszítve a Sziget tereit.
 

Kulcsszavak: Sziget fesztivál

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09