Hét változata is lesz a Windows 10-nek

Czipperer Dia, 2015. május 15. 09:02

A Microsoft néhány újabb részletet osztott meg hamarosan érkező Windows 10 operációs rendszeréről. Kiderült, hogy több változatban is érkezik majd a 10-es verzió.

Összesen hét verzióban lesz kapható a Microsoft Windows 10-es operációs rendszere. Ezt maga a vállalat erősítette meg szerdán. Mindez az asztali és a mobilverziókat is magában foglalja (otthoni és üzleti változatokat egyaránt), valamint az iskoláknak szánt és az IoT kiadást is.

 

Nem ez az első alkalom, hogy a Microsoft többféle verziót is kínál szoftveréből, a Windows 8-nak is számos változata jelent meg. Azonban ez az első alkalom, hogy a szoftveróriás világosan felvázolta, hogyan pozícionálja a különféle Windows verziókat.

 

Sőt, mi több, a vállalat ezek neveit is közzétette már, így nem árulnak zsákbamacskát. A Microsoft egyik szakembere, Tony Prophet blogposztban írt az új verziókról.


 

Az asztali és mobilverziók

 

Windows 10 Home: otthoni, asztali verzió, amely a Windows 8 Cunsumer utódjaként lép színre. PC-ken, laptopokon, táblagépeken és hibrid eszközökön egyaránt használható. A Cortana, az Edge böngésző is előretelepítve lesz rajta, valamint Continuuum képességekkel is rendelkezik.

 

Windows 10 Mobile: ez a verzió kifejezetten okostelefonokon fut majd, valamint kisebb kijelzős táblagépeken. Az univerzális Windows 10 appokat lehet majd futtatni rajta, és kifejezetten ehhez optimalizált Office appok is érkeznek.

 

Windows 10 Pro: A Windows 8.1 Pro utódja lesz. Kisebb vállalatoknak, cégeknek tervezték, hogy alkalmazásaikat és adataikat több eszközök is menedzselhessék. A Microsoft új Windows Upadte for Business programját is igénybe vehetik a felhasználók, amely megkönnyíti a szervezetek számára a biztonsági és egyéb frissítések kezelését.

 

Windows 10 Enterprise: A Windows 8.1 Enterprise verzió utódja, amely kifejezetten nagyobb vállalatok számára ajánlott. Sokkal erőteljesebb biztonsági funkciókkal rendelkezik, és támogatja a Windows Update for Business programot.

 

Windows 10 Mobile Enterprise: Ez a Windows Phone for Businessnek felel meg, vagyis a mobilkiadás üzleti verziójáról van szó. A vállalatok szánára ez a verzió több lehetőséget ad a biztonsági funkciók és a frissítések telepítésére.

 

Iskoláknak és okoseszközökhöz szánt verziók

 

Windows 10 Education: hasonló az üzleti verzióhoz, ugyanis több lehetőséget ad a biztonsági funkciók és a frissítések telepítésére. Az intézmények számára ez a verzió több lehetőséget ad az adminisztrátoroknak a biztonsági funkciók és a frissítések telepítésére. A vállalat elmondása szerint a Windows 10 Home és a Windows 10 Pro eszközöket nem lehet majd Windows 10 Educationra frissíteni.

 

Windows 10 IoT Core: A Windows Embeddedet helyettesíti majd. Kisebb, csatlakoztatott eszközökhöz tervezték, mint például az átjárók, illetve nagyobb volumenű eszközökhöz is használható lesz, mint például ATM-ek.

 

 

Forrás: Mashable.com

 

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben. Bizonyos munkakörök továbbra is keresettek maradnak, összességében azonban csökkenő tendencia figyelhető meg az IT szakemberek foglalkoztatása iránt - a költségcsökkentés és az AI megjelenése átrendeződést hozhat a piacon.

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

A No Fluff Jobs nemzetközi állásportál immár negyedik alkalommal elemzi a magyar, a lengyel, a cseh, a holland és az ukrán technológiai szektorban dolgozó nők fizetését, szakterületeit és készségeit, ám ezúttal más megközelítésből vizsgálta e témát. Elsősorban azt mérte fel, mikor kezdődött a nők érdeklődése e terület iránt, és kaptak-e támogatást céljaik megvalósításához. Az elemzés kitér a nemek közötti megkülönböztetésekre és egyenlőtlenségekre is.

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

Dömping árakkal, a hirdetési felületek leuralásával, tömegesen lehetetlenítheti el a hazai webáruházak működését a kínai e-kereskedő platform, a Temu. A csata még nem dőlt el, sürgős cselekvésre van szükség, különben megsínyli a hazai e-kereskedelmi piac jelentős része – figyelmeztet Szabó László a Growww Digital digitális marketing szakértője.

2024. március 6. 13:05

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. 

2024. február 21. 16:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50