Csökkent a Hewlett-Packard forgalma és nyeresége

MTI Sajtóadatbank, 2015. május 25. 10:45

Pénzügyi éve második negyedévében a Hewlett-Packard számítástechnikai konszern értékesítési árbevétele hét százalékkal, nyeresége 21 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a cég honlapján közzétett eredmény-beszámolóból.

A Hewlett-Pakard (HP) részvénye az eredmények ismeretében a tőzsdén kívüli forgalomban kissé erősödött, miután a piacon a bevétel és a nyereség valamivel nagyobb visszaesésére számítottak.
 

A február-márciusi három hónapos időszakban, 2015-ös pénzügyi éve második negyedévében a Hewlett-Packard 25,453 milliárd dollár értékesítési árbevételre tett szert, alacsonyabbra pénzügyi éve első negyedévében befolyt 26,839 milliárd dollárnál, illetve az egy évvel korábbi 27,309 milliárd dollárnál.
 

A bevételarányos jövedelmezőségi mutató 1,1 százalékponttal 5,6 százalékra csökkent az idei második negyedévben az egy évvel korábbi 6,7 százalékról.
 

Az adó előtti nyereség 1,292 milliárd dollár lett a második negyedévben az első negyedévi 1,746 milliárd és a 2014 második negyedévi 1,648 milliárd után.
 

A nettó nyereség a folyó pénzügyi év második negyedében 1,011 milliárd dollár lett, míg az első negyedévben 1,366 milliárd, egy évvel korábban 1,273 milliárd dollár volt.
 

A személyi számítógép üzletág forgalma a második negyedévben 5,3 százalékkal 7,740 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 8,176 milliárd dollárról, az adó előtti eredmény pedig egy ötödével 235 millió dollárra 290 millió dollárról. Az üzletág 2 százalékkal több készüléket értékesített mint egy évvel korábban, ezen belül a notebook készülékek eladás 19 százalékkal nőtt, az asztali gépeké 14 százalékkal csökkent.
 

A nyomtató üzletág forgalma 5,453 milliárd dollárra csökkent 5,834 milliárd dollárról, adó előtti eredménye pedig 996 millió dollárral 1,140 milliárd dollárról.
 

Az eredmény beszámoló alkalmából a HP bejelentette szándékát a konszern két részre bontására. A személyi számítógép és a nyomtató üzletágat a HP Inc. viszi tovább, a szerver és a vállalati szolgáltatások üzletágat pedig a Hewlett-Packard Enterprise. A szétválásra a tervek szerint még az idén sor kerül.
 

A szétválással összefüggésben a HP 1,8 milliárd dollár átszervezési költséggel, 950 millió dollár többlet adóteherrel, valamint a vezetési struktúra megduplázása miatt 400-450 millió dolláros költséggel számol. Cathie Lesjak pénzügyi igazgató szerint azonban az új szervezeti struktúrában három éven belül mindkét új cég egymilliárd dollár költségmegtakarítással számolhat, a szolgáltatási üzletág pedig még ezen felül kétmilliárd dollárral.

Kulcsszavak: +céginfo HP

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05