Csökkenőben a digitális szakadék Magyarországon

forrás: Prím Online, 2015. június 3. 08:33

A felnőtt magyar internetezők több mint kétharmada inkább lemondana egy hónapra a tévénézésről, de az internet-hozzáférést nem tudná nélkülözni. A netezők körében a világhálót naponta többször használók aránya eléri a 87%-ot, emellett folyamatosan nő az internetezéssel eltöltött idő, és ehhez már az okostelefon-tulajdonosok 70%-a telefonját (is) napi szinten használja. Míg az internethasználat korábban főként a nagyvárosiakra volt jellemző, addig mára a kisebb településeken élők is felzárkóztak mögéjük, ezáltal csökkentve a digitális szakadékot az ország egyes területei között – derül ki az eNaET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” friss kutatásából, amely az internethasználók igényeivel, ezen belül is a nagyvárosiak és a kisebb településeken élők elvárásai közti különbségekkel foglalkozik.

Egyre többet netezünk


Az eNET 2015. április vége és május eleje között végzett online kutatása alapján a rendszeresen internetező nagyvárosiak több mint fele, a kisebb településeken élőknek viszont csupán 41%-a használja több mint tíz éve a netet. Mára azonban a két csoport internethasználatának gyakorisága kiegyenlítettebbé vált: jelenleg a felnőtt magyar netezők 87%-a, ezen belül a nagyvárosiak 89%-a, a kisebb településeken élőknek pedig 86%-a naponta többször netezik. Az internethasználat többé már nem nagyvárosi kiváltság, hanem a település jellegétől függetlenül a mindennapi rutin része.


A nagyvárosiak és a kisebb településeken élők egyaránt otthon neteznek a legnagyobb arányban, és közel felük jellemzően az esti órákban teszi ezt. A munkahelyen/iskolában és az utazás közben történő internethasználat azonban jóval gyakoribb a nagyvárosiak körében (60%, illetve 45%), mint a kisebb települések lakói között (51% és 34%). A munkahelyi használat során jelentkező különbség az eltérő jellegű munkavégzésből adódhat, hiszen aki nem számítógépen dolgozik, annak az internethasználatra is korlátozottabbak a lehetőségei munka közben. Az utazás során történő netezésnek pedig a mobilinternet-hozzáférés szab határt, ami a kisebb települések lakói körében még kevésbé gyakori.

Miért olyan fontos a net?


Az internet életükben játszott szerepét tekintve a válaszadók véleménye egyöntetű: ha nem lenne internetük, alapvetően nehezebb lenne megszervezniük életüket. Ez főként az információszerzés, a kapcsolattartás, az ügyintézés, és a munka/tanulás terén okozna számukra jelentős problémát, ami miatt „minden lelassulna”, így teljesen át kellene alakítaniuk a mindennapi teendőiket.

 



Úton a mobilitás felé


Az internetezésre alkalmas eszközök tekintetében az asztali számítógéppel rendelkezők aránya a kisebb, a laptop tulajdonosok aránya a nagyobb településeken élő netezők körében magasabb. Okostelefon esetében viszont csekély a különbség köztük: a nagyvárosiak 65%-a, kisebb településeken élőknek pedig 62%-a rendelkezik vele, és egyaránt közel 70%-uk használja készülékét napi szinten internetezésre (is). Bár mobil eszközök és infrastruktúra tekintetében egyelőre a kisebb településeken élők lehetőségei valamivel korlátozottabbak, várhatóan ez a lemaradás is tovább csökken majd.


A lakóhely jellegétől függetlenül a válaszadók 99%-a rendelkezik otthoni internet-hozzáféréssel. Mobilinternetet a nagyvárosaik fele, de a kisebb településeken élőknek is 43%-a használ.


Az otthoni internetszolgáltatása mindkét csoport túlnyomó többségének korlátlan, amit jellemzően wifi routerrel használnak. Így ha mobilnet tekintetében a kisebb települések lakói még valamelyest le is vannak maradva, az otthoni internetet már ők is több eszközön megosztva használják. Innen pedig már csak egy lépés annak az igénye, hogy a netezés a lakás falait is átlépje, és a mobilnet révén bárhol és bármikor lehetővé váljon.

Akár otthoni, akár mobilnet, a megbízhatóság és a jó ár-érték arány a lényeg


Az otthoni és a mobilinternet-szolgáltatással szembeni fő elvárások megítélése egyöntetű a válaszadók körében: a leglényegesebb a szolgáltatás megbízható működése és a jó ár-érték aránya. Mindkét szempont 4,5 fölötti értékelést ért el egy ötfokú skálán.


Településtípustól függetlenül a felnőtt netezők valamivel több mint harmada váltott már otthoni internetszolgáltatót, ennek fő okai is megegyeztek: kedvezőbb ajánlatot kaptak egy másik szolgáltatótól, nem voltak elégedettek a szolgáltatás árával, illetve problémák voltak annak minőségével.

És mit csinálunk a neten?


Az eNET friss felmérése szerint az interneten leggyakrabban végzett tevékenységek közül egyértelműen az információkeresés, a böngészés, és a levelezés a legjellemzőbb.

 



Bár a tevékenységek sorrendjében nincs lényeges különbség a település jellege szerint, azonban mindegyiket nagyobb arányban említették a nagyvárosiak, mint a kisebb településeken élők. Ugyanakkor a közösségi oldalak látogatása esetében minimális az eltérés köztük, ami arra utal, hogy ennek a felületnek jelentős szerepe van a digitális szakadék csökkenésében.

A Facebook mindenhol verhetetlen


Közösségi oldalak tekintetében a Facebook mindent visz: a nagyvárosiak 82%-a, a kisebb településeken élő internetezőknek pedig 85%-a napi szinten látogatja. A többi közösségi oldal látogatottsága messze elmarad mögötte.


A Facebookon a lakóhely típusától függetlenül a válaszadóknak több mint kétharmada szokott legalább heti rendszerességgel megosztásokat, hozzászólásokat lájkolni, valamint csetelni. A képek és cikkek megosztása, illetve a kommentek írása a kisebb településeken élők körében népszerűbb, mint a nagyvárosiakéban, előbbi csoportnak közel a fele, míg a nagyvárosiaknak csupán a harmada szokta legalább hetente végezni ezeket a tevékenységeket. Facebookos aktivitás kérdésében tehát a kisebb települések lakói már nem csak utolérték, de meg is előzték a nagyvárosiakat.

Internet határok nélkül


A felnőtt magyar internetezők többsége számára a net nélkülözhetetlenné vált: egyre többen, és egyre több időt töltenek vele, és nem csak otthon, hanem a munkában/iskolában és utazás közben egyaránt. Míg korábban a világhálóhoz való hozzáférésben jelentős eltérések voltak a nagyvárosokban és a kisebb településeken élők lehetőségei közt, addig mára az internet nagyvárosi jellege eltűnőben van. A két csoport igényei és használati szokásai folyamatosan közelednek egymáshoz, ezáltal bővítve azok táborát, akik úgy gondolják: „internet nélkül megállna az élet”.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09